Tovább terjeszkedik az Embracer Group: egyesíti erejét a Gearbox-szal!

Felvásárlásokat is bejelentett a svéd cég, amit korábban THQ Nordic AB-ként ismerhettünk. Sőt, az egyik érintett cég felettébb gyanúsnak tűnik…

A legnagyobb meglepetés az, hogy egymásba fog olvadni az Embracer Group és a The Gearbox Entertainment Company. A Gearbox és annak vezérigazgatója, Randy Pitchford nagy részvénycsomagot kap az Embracertől, aminek hetedik divíziójává válik. (Ilyen a THQ Nordic, vagy a Saber Interactive is.) A megállapodás révén együttműködési, fejlesztési, kiadási, technológiai és IP-kkel kapcsolatos projektek is megvalósulhatnak a cégcsoporton belül, és így a gyors tempóval növekedő Embracer lehetőséget szerez az amerikai terjeszkedésre. Az 1,3 milliárd dolláros (~390 milliárd forintos) tranzakció májusra lezárul. Pitchford marad vezető beosztásban.

Az Embracer Group bejelentette azt is, hogy az Aspyr Mediát (ami kiadással és fejlesztéssel is foglalkozó, 140 főt alkalmazó cég) is felvásárolta, és így az Aspyrt a Saber Interactive ágazata alá szervezték. A sajtóközleményből csak azt idéznénk, hogy egy izgalmas fejlesztési menetrenddel rendelkezik a cég, és a következő néhány év alatt építkezni szeretne a kiterjedt katalógusára, ami több licencelt IP-re alapul. Több játék is fejlesztés alatt áll az Aspyrnál, és köztük egy nagy projekt is van kb. 70 millió dolláros (kb. 2,1 milliárd forintos) büdzsével, és ennek fontos szerepe lesz a teljes csoport számára. És miről is szóltak a pletykák mostanában? Star Wars: Knights of the Old Republic. Lehet, hogy az első két rész konzolos felújítása mellett a remake is itt készül…?

Végül az Embracer azt is közölte, hogy egy vezető mobilos fejlesztővel (ami reklámalapú puzzle és logikai játékokat fejleszt – 15 élő játéka 12 millió napi aktív felhasználót és eddig 750 millió telepítést hozott össze), az Easybrainnel is egyesíti erejét. Ez a tranzakció két hónap alatt befejeződik, és utána az Easybrain a nyolcadik divízió lesz az Embracer Groupban. Peter Skoromnyi, Matvey Timoshenko, és Oleg Grushevich, a cég vezetősége az Embracer Group harmadik legnagyobb részvényese lesz.

Most már talán érthető, hogy miért mondjuk már évek óta, hogy a svéd központú Embracer Groupot figyelni kell – most már a Gearbox és az Aspyr Media is alájuk tartozik!

Forrás: Gematsu, Gematsu, Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)