Xbox Series: több Bethesda-játék is jobb teljesítményt kap az FPS Boost révén

Az Xbox Series X és az Xbox Series S is az eddiginél jobb konzolos teljesítményt mutathat fel több Bethesda-játék esetében is.

Tegnap már beszámoltunk arról, hogy a Bethesdát (vagyis annak anyacégét, a Zenimax Mediát) en bloc bekebelezte a Microsoft, és emiatt a cég az Xbox Game Passra fog fejleszteni. Ott meg is jelent húsz játék a kiadótól, aminek idTech engine-jét a Microsoft igyekszik majd hasznosítani. A legújabb Major Nelson podcasten Jeff Rubenstein az Xboxtól arról beszélt, hogy a Bethesda játékai közül öt is alkalmazni fogja az FPS Boost technológiát.

Az Xbox Series X erejével ezek a játékok Rubenstein szerint dupla, sőt, akár négyszeres frame rate-re lesznek képesek. Az érintett öt cím már az Xbox Game Pass része (tegnap bővített velük a Microsoft), és ezek mind részesülnek az FPS Boost nyújtotta előnyökből: Dishonored Definitive Edition, The Elder Scrolls V: Skyrim Special Edition, Fallout 4, Fallout 76, and Prey (2017). Harminc FPS-ről a legtöbb esetben majdnem 60 FPS-re emelkedik a frame rate, ami egészen jól hangzik, hiszen így gördülékenyebben történik minden előttünk – az pedig sosem árt. Még nem tudjuk pontosan, hogy mikor jön meg nekik az FPS Boost frissítés, de mivel a Microsoft március 16-ára időzített egy új firmware-t, lehet, hogy azzal a frissítéssel jön be az újítás.

Egy hónapja már írtunk az FPS Boostról, így idézzük magunkat: „Ez a nevéből adódóan értelemszerűen bizonyos játékok esetében megnöveli azok frame rate-jét. Paul Eng, az Xbox senior programmenedzsere szerint a visszamenőlegesen támogatott játék esetében akár kétszeres, sőt, négyszeres frame rate-en futhat, ami az eredeti teljesítményhez képest abszolút az ég és föld kategóriának mondható.

Eng hozzátette, hogy a magasabb, stabilabb frame rate finomabb játékmenetet eredményezhet, amiben így akár jobban el is merülhetünk. A Microsoft szorosan együttműködött a fejlesztőkkel, hogy miközben megmarad a játék eredeti célja/működése, az élmény azért javult. Nem mindegyik cím lesz képes az FPS Boostra, a játékok engine-jei gyorsabban rendelhetnek stabilabb élményeket, messze túlmutatva az eredetin, ugyanis azok még az előző generációs hardverre lett tervezve.”

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu