Az Xbox Game Pass része lehet az Outriders is?

A People Can Fly és s Square Enix következő játéka esélyes, hogy szintén a Microsoft előfizetéses szolgáltatásának tagja lehet majd.

Az Eurogamernek tűnt fel a(z Xbox) Game Pass néhány legújabb tweetje, amik gyakran utalni szoktak arra, hogy a havidíjas szolgáltatás (aminek drágább verziója már felhőből való streamelést is lehetővé tesz) milyen nagyobb címekkel bővülhet a közeljövőben – a legutóbbi nagy frissítésben húsz, a Bethesda által kiadott játék csatlakozott a rendszerhez.

Szokás szerint egy kitalált néven keresztül igyekeznek felborzolni egyesek kedélyét a „picipuhások”: Melissa McGamepass azt írta egy kamu, fake emailben, hogy van-e valaki, aki mostanában felfedezett egy rejtélyes jelet a távolban. Erre pedig jött egy válasz, amiben pedig egy kérdést olvashatunk: „én vagyok-e az anomália ebben a helyzetben?”. Ezek miatt pedig a Redditen a szóhasználat miatt esélyes, hogy a lootra gyúró, kooperatív RPG is be fog lépni a rendszerre, és akár már a rajt pillanatában is megtörténhet… és erre azért is látunk esélyt, mert Todd Howard a Bethesda Game Studiostól épp a minap mondta, hogy jobban jártak volna, ha a Fallout 76 is a Game Pass részeként rajtolt volna el…

Az Outriders a People Can Fly szerint nem lesz élő szolgáltatásos (live service) játék, de aztán azt is mondták, hogy nem fogják az alkotásukat magára hagyni. Az internetkapcsolatunk minősége és a játékosok közötti távolság is fontos szerepet kap majd, ugyanis a lengyel csapat játéka nem kap dedikált szervereket, így peer-to-peer (P2P) kapcsolatot kell használnunk. (Ezt akkor már említettük, amikor szó volt arról, hogy miért lesznek gyakran jelenetek a játékban – az indoklás majdhogynem prózai volt rá.)

Az Outriders április elsején érkezik PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. A Square Enix a Marvel’s Avengersszel is próbálja kihasználni a Disney-licencet (övék a Marvel, és a karakterek kötődnek a Marvelhez…), kérdéses, hogy itt jobb eredményeket kap-e.

Forrás: VG247

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu