PlayStation 5: hibák az SDR-es tartalmakkal?

A Sony talán túlzottan is a jövő felé tolta el a PlayStation 5-öt, így bár a HDR-re olyan sok panasz nem lehet, az SDR-rel már gondok lehetnek.

A Sony új konzolja alapból mindent High Dynamic Range (HDR) containeren keresztül „ad ki magából”, így a fehérek világosabbak, a feketék pedig sötétebbek lehetnek a kijelzőnkön, már ha az is támogatja a HDR-t. A HDR-t támogató játékok esetében ez szebb összképet eredményez, igen, de ha a régebbi ábrázolási technológiát, az SDR-t (Standard Dynamic Range) használja csak mondjuk a régebbi játék, amit a PlayStation 5-ön nyúzunk, már problémák adódhatnak.

A Digital Foundry egyik szerkesztője, Alexander Battaglia több tweetben is kifejtette, hogy a Sony masinája sajnos nem a megfelelő módon ábrázolja az SDR-es tartalmakat. Ez a visszamenőlegesen támogatott címek esetében is így van. Ez főleg a sötétebb, főleg fekete régiók ábrázolásában okozhat adatvesztést, azaz az itteni részletesség csökkenhet. Emellett a játék színeiben is változások lehetnek, így az SDR újraalkotása nem a legjobb a PlayStation 5-ön.

Battaglia szerint ez nem olyan drámai, mint a két mellékelt kép közötti különbségből adódik (a másodikon van kikapcsolva a HDR, így az OLED kijelző majdhogynem LCD-s szintet mutat), viszont, ha összevetünk egy SDR-es rögzítést, amit a PlayStation 4 Pro-n és a PlayStation 5-ön követtünk el, látni fogjuk, hogy a PS5-ön negatív különbségek adódhatnak.

Erre Battaglia kollégája, John Linneman is ráerősített: szerinte ez komoly probléma a Digital Foundrynak. Az RGB színskálával lehetnek bajok a PlayStation 5-ben, de a fekete szín szintjének megemelése helyett inkább elnyomja a sötétebb árnyalatokat. A PlayStation 5 nem ábrázolja megfelelően az SDR-t, és ha a PlayStation 4-es, Xboxos anyagokat is a képbe hozzuk ugyanazokkal a beállításokkal, akkor az új PlayStationön fekete adatvesztés üti fel a fejét, és emiatt Linneman meg van győződve arról, hogy a PS5-SDR párosítás jelenleg nem működik. SDR a HDR-es containerben, ez jelenleg a jó megoldás szerinte.

Erre lehet azt mondani, hogy a Sony talán túlzottan is a jövőre gondolhatott a PlayStation 5 megtervezésében. Hardveres átszabásra készülhetünk: ilyesmit egy frissített kiadás orvosolni tud. (Itt nem egyből egy Slim modellre kell gondolni: anélkül is van ilyen hardveres revízió.)

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu