Az Alien: Isolation 2-n dolgozik a Disney?

A Creative Assembly örökségéhez felnőni nem lesz könnyű feladat, ha tényleg igaz, hogy a 2014-es játék folytatásán tevékenykedik „az egérbirodalom”!

A SEGA 2014-ben adta ki PlayStation 4-re, Xbox One-ra. PC-re (ezeken megfelelő teljesítménnyel), PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra (ezeken pedig már kifogásolható minőségben) az Alien: Isolationt, amit a Creative Assembly fejlesztett. (2019 decemberében a Nintendo Switch is megkapta, ott is viszonylag oké eredményt mutatott fel.) Azóta eltelt pár év, és a 20th Century of Foxot felvásárolta a Disney, így náluk van az Alien IP joga is. Csakhogy a folytatáson nem fog a Total War stúdiója dolgozni…

A Small Screen szerint a Disney a fejlesztőjelölteket vizsgálja éppen, így Amanda Ripley története folytatódhat, ha zöld utat kap a projekt, amire így ne nagyon számítsunk a következő 2-3 év során, hiszen a fejlesztés így komolyabban még el sem kezdődött. Úgy nem is nagyon tud, ha hihetünk a site forrásának: állítólag még a történetet írják, így tényleg nem nagyon tudnak hozzálátni mindenhez, ha az alapok sincsenek meg! Elvileg a Disney-nek már van valamilyen elképzelése arról, hogy ki is folytassa a történetet.

Akármi is lesz, az Alien: Isolation főleg a hangulata miatt aratott nagy sikert, hiszen ebben a játékban többnyire nem volt lehetőségünk megküzdeni a folyton a nyakunkban lihegő (rosszabb esetben pedig egyetlen mozdulattal minket ki is végző…) Xenomorph ellen, így védtelenül, egy radarra hagyatkozva kellett rejtőzködnünk őkelme elől, aki többször így is ránk nyitotta az ajtót, amit értelemszerűen a halál követett, mindegy, hogy hányadik utas…

Úgyhogy, ha készül az Alien: Isolation folytatása, nem nagyon térhet el attól, ami az első részt oly emlékezetessé tette. Láttunk már példát arra, hogy az IP-ből csapnivaló játék született (elég az Aliens: Colonial Marines-ra gondolni… itt volt ugyebár az, hogy a Gearbox az erre szánt fejlesztési pénzeket a Borderlands 2-be tolta át!).

Forrás: Small Screen, We Got This Covered

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu