Xbox-exkluzív fantasy játékon dolgozik az IO Interactive?

A 47-es és a 007-es ügynök mellett sárkányeregetésbe kezdhet az IO Interactive, ami talán pontosan emiatt nyitott nemrég egy stúdiót Barcelonában…

Miközben a már három hónapja megjelent Hitman III bővítésén, továbbá a bejelentett Project 007-en (a James Bond játékon) dolgozik az IO Interactive, Hakan B. Abrak, a cég vezérigazgatója a Gamesindustry-nak adott videóinterjújában elhintette, hogy ennél több is van a dán cég tarsolyában. Négy IP-t nulláról hoztak létre, és mindig van inkubációs, illetve kutatási-fejlesztési (angol kifejezéssel élve R&D) munka, és mindig is vannak őrült ötleteik és karaktereik, amikkel kísérletezgetnek.

Abrak nem akart részletekbe bonyolódni, de elmondta, hogy van egy harmadik univerzumuk (a Hitmané az első, a Project 007-é a második, ezt nem is nehéz kitalálni), amin aktívan tevékenykednek. Ez valamelyest eltérő, és szerinte abszolút szerelemgyereknek kezelhető. Ezt a projektet a cégnél legrégebb óta ott levő emberek kezelik, és ez a veterán stáb erről már régóta álmodozott. Ezért ő is igazán izgatott, és nem tekinti kevésbé fontosnak ezt az ötletet, mint a két másik univerzumukat.

A Windows Central szerint ez a játék egy Xbox-exkluzív RPG lesz, mert a Microsoft fogja kiadni. Online, multiplayer elemekkel rendelkező játék lesz egy fantasy világban, tele sárkányokkal. A játék kódneve is ezt sugallja (Dragon, azaz Sárkány), és a site egy erre utaló jelet talált a cég álláshirdetéseinek egyikében (senior kezelőfelület-tervezőt kerestek). Ez pedig egy vonalba vágna azzal, amit hallottunk már (a Microsoft több külsős kiadói megállapodást köt). Ez nem tűnik kitalációnak: még az Eurogamer is beszállt a saját forrásaival a pletykába, így, ha ennyi megbízható forrás tájékoztat minket arról, hogy az IO Interactive mit csinál, az már csak nem lehet hoax.

Persze ez még nem hivatalos, de ettől függetlenül ne nagyon számítsunk arra, hogy mondjuk idén, vagy akár jövőre megjelenjen a Dragon (vagy akármi is lesz végül a játék neve), úgyhogy itt a legjobb az, ha türelmesek leszünk. Valamit megemlítünk: PlatinumGames, Scalebound…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu