Horizon Forbidden West: a cross-gen fejlesztés nem volt korlátozó hatással

A Guerrilla Games szerint az, hogy PlayStation 5-re és PlayStation 4-re egyaránt fejlesztik a Horizon Zero Dawn folytatását, nem volt számukra nagy probléma.

 

Mathijs de Jonge, a Horizon Forbidden West rendezője a Hardware Zone-nak adott interjújában azt mondta, hogy a „gerillákat” semmilyen formában nem tartotta vissza a cross-gen fejlesztés. Amikor a játék koncepcióját elkezdték létrehozni, akkor sok ötletük volt, amik végül be is kerültek a játékba, és arra jutottak, hogy nem nagyon lellet bárminemű hardveres limitáció; egy egyedi, jó élmény megtervezése volt a cél, ami a játékos számára egy kiváló kaland lehet. Így ötleteltek az összes küldetésen és eseményen, amikbe belefutunk majd valamikor (ez nem véletlen szófordulat).

De Jonge hozzátette, hogy bár a PlayStation 5-ös eredetiben (mert ugye korábban hallottuk már, hogy a PS5 lesz az elsődleges fejlesztési platform) főleg grafikában lesz több előny mint a PlayStation 4-es verzióban, leszámítva a 3D audiót, a gyors töltési időket, illetve a DualSense kontrollert. A PlayStation 5-ön grafikájában több részletet tudnak megvalósítani, így Aloy arcán az apróbb szőrszálak is láthatóak lesznek, és messzebbről is több részletet figyelhetünk meg. (És lesz 60 FPS-t garantáló Performance mód is.)

A GQ-nak pedig azt mondta, hogy a Guerrilla Games mérnökei hihetetlenül sok időt (talán éveket) töltöttek a PlayStation 5-ös vízrendereléssel és a hullámok technikájával. Sok területet a térképen elárasztottak, így lesznek elsüllyedt városok is. Nem akart túl sok részletet felfedni, de lesznek bizonyos forgatókönyvek, küldetések és aktivitások, ahol víz alá kell merülnünk, hogy meghatározott embereknek segíthessünk.

A Horizon Forbidden West talán 2021 végén (a karácsonyi rohamban) fog megjelenni PlayStation 5-re és PlayStation 4-re. Azért is mondjuk, hogy talán, mert még maga a Sony sem egészen biztos abban, hogy ekkorra megfelelő minőségű lesz a Guerrilla Games következő alkotása. Így nem kizárt, hogy csak 2022 elején találhatjuk csak a boltokban.

Forrás: PSU, PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu