Menu

[E3 2021] Project Warlock II: egyről a kettőre [VIDEO]

A Buckshot Software játéka hamarosan korai hozzáférésben már el is fog rajtolni.

A Retrovibe fogja kiadni július 29-én Steamen és GOG-on korai hozzáférésben a Project Warlock II-t, amihez azért igénybe fognak venni közösségi finanszírozást is, ugyanis a Kickstarteren június 29-én elindítanak egy kampányt ennek a retro belső nézetes lövöldözős játéknak (kicsit fura megközelítés).

Palmer magához tér a kastélyának hálószobájában, a mestere pedig elveszett, helyette viszont egy tonna démon foglalta el a várat, így neki nincs más megoldása, csak a fegyvereinek alkalmazása. A fiatal warlocknak el kell jutnia egy közeli erődítménybe, amiből több hordányi borzalmas szörny árad kifelé.

Amúgy ez a sztori közvetlenül az első rész után játszódik. Három eltérő karaktertípus van: az egyikük (Palmer) a harci varázslatokban jártas, a másik szó szerint tüzes (Urd egy piromán alkat), a harmadik (Kirsten) pedig a sötét művészetekben tehetséges. Három epizódra készüljünk fel, és az elsőnek a történetét az előző bekezdésben összefoglaltuk. Epizódonként egy másik warlockot irányíthatunk, és képességeik, perkjeik és fegyverkínálatuk eltérő lesz. Titkok, fegyvertuning, pickupok, ugrás, oldalazás, gyorstüzelő akció, ezeket ígéri a Buckshot Software.

A warlockoknak egyenként húsznál is több fegyvere lesz, és Palmer felszerelésében megtalálhatjuk a shotgunokat, a gépfegyvereket, a mesterlövész-puskákat, a gránátvetőket, a kardokat és ágyúkat. A Project Warlockban a mágia kiegészíti a fegyvereket, a folytatásban pedig három cooldownnal rendelkező képesség lesz mind a három karakternek. Az első részben a szörnyek taktikusak voltak, mégpedig könyörtelenül; ez a második felvonásban is megmarad, de most már ugranak, futnak, és még visszakoznak is, ha ez kell nekik.

Mindegyik világban hat hatalmas pálya lesz, és egy pálya kb. 5-10x mértékben lesz nagyobb, ha az első részben látottakkal vetjük össze őket. Emiatt azt mondják, hogy pályánként egy órát fogunk eltölteni a Project Warlock II-ben, és ha minden titkot, easter egget, perket és achievementet meg akarjuk találni, ez még jóval több is lehet. Több szintes struktúrák, platformok és épületek várnak ránk a játékmenetben, ami most már többféle mentési lehetőséggel is rendelkezik (az első rész kihagyta ezt): F6-tal gyorsmentés, kézileg is menthetünk, és automatikus mentéseket is kapunk.

A Project Warlock július 29-én rajtol el early accessben PC-n, a teljes megjelenést pedig 2022-re tűzték ki.

Forrás: Gematsu

Project Warlock II 2021 06 13 21 001

Project Warlock II 2021 06 13 21 002

Project Warlock II 2021 06 13 21 003

Project Warlock II 2021 06 13 21 004

Project Warlock II 2021 06 13 21 005

Project Warlock II 2021 06 13 21 006

Spread the love

https://smallseotools.com/

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu