[E3 2021] S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chernobyl: irány a Zóna [VIDEO]

A Zónás kalandozásokhoz egy viszonylag modern gép kell, ha nem Xbox Seriesen játszanánk a GSC Game World következő játékát.

 

A játék Steam-oldala több érdekességet is felfedett. Kezdjük a történettel: a csernobili Zóna erősen megváltozott, miután 2006-ban bekövetkezett egy második robbanás. Erőszakos mutánsok, halálos anomáliák, illetve háborúzó frakciók teszik a Zónát egy nehezen túlélhető helyszínné… de közben kiderült, hogy annak középpontjában elképesztő erő lakozik. Ezért sok kalandozó (stalker) ment oda, hogy ebből meggazdagodjanak, vagy legalább Csernobil szívében megtalálják az igazságot. A történet nem lesz lineáris, és egy átmeneteket nélkülöző nyílt világ vár ránk (64 négyzetkilométernyi területtel).

A rádioaktív zóna posztapokaliptikus atmoszférát kínál, és persze nem lenne S.T.A.L.K.E.R. játék ez, ha nem futnánk bele más frakciókba, de lehet, hogy egyikük ölelést érdemel, a másikuk meg mondjuk leölést. Utóbbi esetében intenzív fegyveres harcokat kapunk, ellenfeleink pedig a változatosság mellett igyekeznek taktikázni is. Több mint harminc fegyvertípus lesz (összesen lesz az harminc, kicsit botlott az angol nyelv?), és ezeket még módosíthatjuk is, emiatt pedig többszáz megkülönböztethető, halálos kombináció születhet.

Mutáns lények? Lesznek, és mindegyik fajtájuk másképp igyekszik levadászni minket, és lesznek alfajok is, amik kevésbé kiszámíthatóvá tehetik őket. Az igazán veszélyes régiókban olyan rejtekhelyeik lehetnek, ahol csoportosan találhatjuk őket. A Zóna legértékesebb kincseit és titkait pedig a legveszélyesebb helyeken dugták el. Csakhogy itt anomáliákkal is szembe fogjuk találni magunkat.

A játékmenet egyedi FPS-horror-immerzív szimulátor keverék lesz, több befejezéssel. A grafika új szintet fog támasztani (magyarul új Crysis kíván lenni), amit a lehető legmodernebb szkennelési és fotogrammetrikus technológiával valósítanak meg. Az A-Life 2.0 rendszer az életet szimulálja, és ezzel a világ eddiginél élőbbnek hathat. Az életerőnk mellett az éhségünkkel, az alvásszükséglettel, a vérzéssel és a sugárzás miatti hatásokkal is küzdenünk kell. Dinamikus napszakváltás, időjárás is lesz, és a modtámogatást már most beígérte a GSC Game World. Csakhogy a multiplayer mód a játék megjelenése után, később érkezik!

Íme a gépigény:

  • Minimum rendszerigény:
  • Operációs rendszer: Windows 10 x64
  • Processzor: AMD Ryzen 5 1600X vagy Intel Core i5-7600K, vagy jobb
  • Memória: 8 GB RAM
  • Videókártya: AMD Radeon RX 580 (8 GB VRAM-mal) vagy NVIDIA GeForce GTX 1060 (6 GB VRAM-mal), vagy jobb
  • Szabad tárhely: 150 GB, SSD-n!

 

Ajánlott rendszerigény:

  • Operációs rendszer: Windows 10 x64
  • Processzor: AMD Ryzen 7 3700X vagy Intel Core i7-9700K, vagy jobb
  • Memória: 16 GB RAM
  • Videókártya: AMD Radeon RX 5700 XT (8 GB VRAM-mal) vagy NVIDIA GeForce RTX 2070 SUPER (8 GB VRAM-mal) vagy NVIDIA GeForce GTX 1080 Ti (11 GB VRAM-mal), vagy jobb
  • Szabad tárhely: 150 GB, SSD-n!

 

A S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chernobyl április 28-án fog megjelenni Xbox Seriesre és PC-re (a Steam mellett Epic Games Store-on is). Az Xbox Game Passon is megtalálhatjuk majd az első naptól kezdve. Remélhetőleg itt nem kell éveket halasztgatni.

Forrás: Gematsu, WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu