[E3 2021] Todd Howard a PlayStationnel történt szakításáról beszél

A Bethesda Game Studios vezéregyénisége most már az Xbox-kötelék része, így a PlayStation platformokat maga mögött kellett hagynia, miután a Microsoft felvásárolta a ZeniMax Mediát, a Bethesda anyacégét.

 

Howard a The Telegraphnak beszélt a témáról, és amikor azt a kérdést kapta, hogy melyik oldalt választaná, akkor a PlayStationre azt mondta, hogy kis részben ez lenne a választása, ugyanis nem akar embereket kihagyni az általa készített játékokból. Viszont a nap végén az fontosabb, hogy képes kimondani, hogy ezt a játékot szeretné megcsinálni ezekre a platformokra, hiszen ezekre rá tud koncentrálni, amivel a végeredmény is jobb lesz. (Tény, például a PlayStation 3-as The Elder Scrolls V: Skyrim nem volt valami fényes a rajtkor…)

Howard hozzátette, hogy mivel képes ezekre a platformokra (Xbox Series, PC) ráfeküdni, igazán képes lesz a lehető legtöbbet kihozni ezekből. És a Bethesda úgy véli, hogy az Xbox és a Microsoft által használt útvonalakon keresztül több emberhez tudják eljuttatni a játékokat (például az Xbox Game Pass és a felhő segítségével, de a PC-s integráció is fontos). Hosszú távon ezekre kell gondolni.

A jelenleg a Starfielden dolgozó Howard úgy véli, hogy ez egy alapvetően jó megközelítés a Microsofttól, mert a redmondi cég egyre több embernek megnyitja a játékaikhoz való hozzáférést, és ennek képessége, lehetősége nem fog csökkenni, hanem inkább drámai növekedésbe kezd. Végül azzal zárta sorait, hogy büszke az Xbox részeként való létre, mert a játékosközösségnek ez remek.

Hardveresen annyiban igaza van Howardnak, hogy az Xbox Series és a PC ugyanazt a a DirectX API-t (DX11/DX12) használja, míg a PlayStation 5-ön saját, eltérő interfészről van szó, ami több munkát igényel a csapat részéről. (De azért nem szabad elfelejteni, hogy az értékesítések tekintetében azért a PlayStation 5 nagy eséllyel még úgy is az Xbox Series előtt jár, hogy abból készlethiány van.)

A Starfield amúgy 2022. november 11-én jön Xbox Seriesre és PC-re, és az új Creation Engine 2-t használja majd.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu