Senua’s Saga: Hellblade II: még nincsen teljesen fejlesztés alatt! [VIDEO]

Ez a játék is olyan lehet, amit talán túlzottan korán jelentett be a Microsoft. (De ilyen lehet a Bethesdától a Starfield is, a The Elder Scrolls VI pedig pláne!)

 

A Microsoft E3-as előadásán nem volt ott a Ninja Theory játéka, holott az a csapat is az Xbox Game Studios tagja. Egy fejlesztői naplóban viszont Tameem Antoniades, a Ninja Theory kreatív rendezője elárulta, hogy miért is hagyták ki az E3-as jelenlétet, és az indoklás bizony… meglepően hangzik.

Antoniades elárulta, hogy most a játékból egy kiadós szeletet hoznak össze a stúdióban, mielőtt teljes körű fejlesztésre állnának át, hogy aztán a Senua’s Saga: Hellblade II maradékát is létrehozzák. A Hellblade igazán különleges volt a Ninja Theory-nak, és ők nem is akartak közvetlen folytatást készíteni. Valami igazán különlegeset szerettek volna ehelyett fejleszteni, viszont ennek megvalósítása eléggé nehézzé teszi a stúdió tagjainak életét.

A Senua’s Saga: Hellblade II a IX. századi Izlandon játszódik, és emiatt a stúdió ki is küldte a művészeti és hanggal foglalkozó csapatait, hogy képeket, fotogrammetrikus munkálatokat csináljanak, majd ezeket kombinálhassák a műholdas adatokkal, hogy a sziget jelentős részét hitelesen újra tudják alkotni. Erre mondjuk azt, hogy nem kispályások…

A karakterekkel kapcsolatokban pedig azt mondta, hogy igazi kosztümöket hoznak létre, amiket aztán beszkennelnek (hogy digitálisan is alkalmazhassák azokat a játékban).

Ebben közösen dolgoznak az Epic Gamesszel, mert a céljuk a következő generációs karakterek megvalósítása lenne. A harcokkal kapcsolatban pedig szintén a valósnak és brutálisnak érzékelhető üsd-vágd a célkitűzés. Emiatt pedig Melina, a Senuát megformáló színésznő két éven át edzett, és mindegyik animációjuk átment „a harci kiképzésen”. Mi köze van az Epic Gamesnek ehhez? Nos, a válasz egyszerű: Unreal Engine 5-öt használ a stúdió a játékhoz!

A Senua’s Saga: Hellblade II nem rendelkezik megjelenési időszakkal, így ne nagyon számítsunk 2021-es rajtra. Xbox Seriesre és PC-re készül.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu