Közel a Kojima-Microsoft megállapodás egy xCloud játékra?

xCloud, Xbox Cloud Gaming, egy kutya: esély mutatkozik arra, hogy a mostanában a Death Strandinggel foglalkozó Hideo Kojima valamit a Microsoftnak fog összehozni.

 

A VentureBeatnek író Jeff Grubb szerint történtek már tárgyalások a Metal Geart létrehozó japán zseni és a redmondi cég között, és úgy véli, hogy egész jó úton vannak a megállapodás felé annak ellenére is, hogy áprilisban felbukkant egy másik érdekesség, amit körül is jártunk azóta. (Az „Abandoned” a Blue Box Game Studiostól, aminek a PlayStation 5-ös appját június 25-én, a többszöri halasztás után tervezett megjelenési napján tolt át augusztusra Hasan Kahraman, a stúdió vezetője. Érdekességek vannak bőven, de ez egy másik sztori…)

Grubb szerint az xCloud (ami mostanában kezd átállni Xbox Series X-alapú hardverre) egyfajta exkluzív játékot kaphat Kojimától, és erről a GamesBeat Decides műsorán beszélt. Szerinte a megállapodás közel van, és már annál a pontnál tartanak, hogy egy szignó kellene a papíron a vonalra, mivel már a részletekkel foglalkoznak. Hozzátette, hogy később többet is beszélni fog erről. Itt fel lehetne (joggal!) tenni a kérdést, hogy lehet-e hinni neki, hiszen pont ő volt az, aki szerint a 2021-es Starfield megjelenésre sok esély mutatkozik, de aztán a Microsoft szépen megcáfolta a 2022 novemberére tett rajttal…

Korábban talán mi is írtunk arról, hogy Kojima érdeklődik a felhő alapú technológia (és az ennek elterjedését a sebessége miatt elősegítő 5G-s hálózatok) iránt, és elvileg a Google felé tapogatózott is, de a Stadia belső fejlesztéseit a cég lényegében kinyírta, aminek köszönhetően a Ubisofttól az Electronic Artson át a Stadiához eljutó Jade Raymond most már a PlayStation-támogatott Haven Studios alapítójaként dolgozik… és ő anno ellátogatott a Kojima Productionshöz.

De van itt még egy érdekesség a Twitterről: a Microsoft bejelentette, hogy Kim Swift, aki korábban a Stadia egyik embere volt, most már az Xbox Cloud Gaming senior rendezőjeként dolgozik a redmondiaknál. Korábban a Portalon (tervező, projektvezető), illetve a Left 4 Deaden (tervező, művész) dolgozott. Grubb szerint ez a lépés is közelebb hozta Kojimát és az Xboxot…

Ebből még lesz valami…

Forrás: JVL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu