Még több indie fejlesztő szólalt fel a Sony ellen: nehéz a céggel dolgozni?

A Sony hangsúlya másra helyeződött, és az indie fejlesztők felé mutatott arcán is tetten lehet érni ezt a folyamatot.

 

Mi is beszámoltunk Iain Garner, a Neon Doctrine társalapítójának kiborulásáról, de azóta több fejlesztő is billentyűzetet ragadott, és erről írt a Kotaku. Egyikük azt mondta, hogy a Nintendo támogatja őket, ahogy a Microsoft is, de aztán ott a Sony, ami inkább a saját AAA-gépezetét tolja, és nagy ívből tesz mindenki másra. Egy másik névtelen fejlesztő szerint egyik platform sem remek, de a Sony-é főleg borzalmasnak nevezhető. Tudják, hogy évek óta küszködnek ezzel a problémával, és erről a fejlesztőknek is beszélnek már jó ideje, de végül nem csinálnak semmit sem, így a problémát konkrétan ott hagyták a szoba közepén.

Egy kiadó pedig azt állítja, hogy bár az Xbox kezelőfelülete kaotikus, mégis helyet ad a kisebb játékok hirdetésére, így gyakran hallanak olyan rajongóktól, akik az Xbox/Microsoft felületén bukkantak a termékükre. A Nintendo Switch-en az eShopon pedig egyetlen fejlesztőnek vagy kiadónak sem kell fizetnie azért, hogy kiemelje a nagy N a játékukat (míg a Sony-nál ugye ez nem olcsó folyamat…). Az új megjelenések, a jó akciók, ezek mind listában vannak, és a Discover (felfedezés) fülre új megjelenéseket és komoly leárazásokat is felrak a Nintendo.

De ezt megfejelhetjük a Bloomberg írásával, ami kifejti, hogy az indie fejlesztőket mennyire frusztrálja a PlayStation Store és a Sony irántuk kimutatott mentalitása. Igen ám, de ezen a helyzeten még ront az, amit több független fejlesztő, illetve Sony-nál dolgozó egyén állít: az indie-ket támogató csapat létszáma súlyosan alacsony, így a cég inkább a blockbuster, AAA (és a PlayStation Studios fejlesztései) iránt mutat nagyobb érdeklődést, a kisebb, indie munkásságokat pedig… nos, magas ívről. Ezt a Bloombergnek író Jason Schreier is megerősítette a Twitteren.

A blockbuster-fókusz Hermen Hulst, a PlayStation Studios vezetőjének tweetjében is megfigyelhető: ő a Ghost of Tsushima Director’s Cut miatt írta azt, hogy ez az egyik kedvenc nyílt világa, amit felfedezhet (és most egy új szigettel bővülni fog a terület). Hozzátette, hogy a Director’s Cut megjelenések mind új tartalmakat hoznak magukkal, és a PlayStation 5-ön az új hardver adottságait is ki fogják használni. Tehát ami az előző konzolgenerációban a Definitive Edition volt, az most a Director’s Cut lesz: valamivel bővített újrakiadások… és többes számot alkalmazott, tehát a Death Stranding és a Ghost of Tsushima után más is jöhet.

Persze nem biztos, hogy a Microsoft és a Nintendo keze is tiszta.

Forrás: PSL, PSU, PSU

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu