PlayStation Plus: hivatalos az egyik augusztusi játék [VIDEO]

A három játék közül egyről már biztosan tudjuk, hogy a PlayStation Plus-előfizetők számára ingyenesen elérhető lesz.

 

A Mantisco bejelentette, hogy a jelenleg Steamen korai hozzáférésben levő játékuk, a Hunter’s Arena: Legends augusztus harmadikán nem csak kilép az early access fázisból, hanem PlayStation 5-ön és PlayStation 4-en is meg fog jelenni, és ebből arra tippelnénk, hogy csak a PS5-ös kiadás lesz a PlayStation Plus-tagoknak ingyenes (egészen pontosan szeptember 6-áig). Az online battle royale játék azért erősíteni fog a „bolti” megjelenésre.

Öt új harcossal (Mono, Dalgi, Wu Kong, Pigsy, Sandy) bővül a stáb, így 17 karakterrel lehet majd a harcmezőre lépni. A visszajelzésekre hallgatva a  Mantisco csökkentette a pálya méretét, és így kevesebb játékos küzdhet meg, amivel egy jóval dinamikusabb játékmenetet, és könnyebb navigációt kaphatunk. A fast travel sem marad ki, így gyorsan ugorhatunk A pontról B-re.

A harcrendszert is áttervezték azzal a céllal, hogy a játékosoknak több lehetősége legyen. A Quickstep egy kockázatos mozdulat, amivel a harc végkimenetelét is megfordíthatjuk, de cserébe az ezt alkalmazó játékos sokkal nyitottabb lesz az ellenfelek lövedékeire (úgyhogy ebből adódóan legvégső esetben lesz érdemes bevetni). Jön egy új aréna is, továbbá a PC és a PlayStation között cross-playre is lehetőségünk lesz. A PC-s kiadás esetében pedig a teljesítményt fogják gatyába rázni, az pedig sosem árt.

A játék története szerint az ősi Ázsiában az ismeretlen erők által kiszabadított démonok tönkretették a békét, és a veszélyt érzékelve a vadászok a világ több pontjáról összegyűltek, hogy a káosszal megküzdjenek, viszont egyikük elszabadult, így ő volt a felelős a démonok kiengedéséért. Ezért pedig a vadászoknak egymással és a démonokkal is küzdeniük kell a Hunter’s Arena: Legendsben, aminek harci rendszere egy küzdőművészetre építő filmhez hasonló. A levegőben kell kombózni, és jól kell ellentámadásainkat időzíteni. A Martial Arts segítségével pedig az ellenfelünk védekezését törhetjük meg. De ha eközben jön az ellentámadás, a Groggy állapot révén veszélyeztetettek leszünk.

A Hunter’s Arena: Legends augusztus 3-án rajtol el PlayStation 5-ön, PlayStation 4-en és PC-n.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu