A Shadowrun Trilogy 2022-ben érkezik Nintendo Switch-re

A Shadowrun Trilogy 2022-ben végre Nintendo Switch-re is megjelenik, és mindhárom játékot tartalmazza.

 

A Shadowrun franchise mindig is egy kicsit rögös utat járt be a játéktörténelemben. A 90-es évek elején volt három játéka NES és Sega konzolokra, aztán semmi egészen 2007-ig, amikor a Microsoft megpróbálkozott egy fura, csak online multiplayer lövöldével Xbox 360-ra. Az IP-t ezután hátrébb tették, és végül visszakerült a Shadowrun egyik alkotójához, Jordan Wisemanhez.

Wiseman 2015-ben sikeres Kickstartert indított egy Shadowrun RPG elkészítésére PC-re, majd ezt követően még két játék következett, plusz egy IOS és egy mobilos kiadás. Végül a franchise 2022-ben konzolos kiadást kap Nintendo Switch-re.

A játékok a távoli jövőben játszódnak, ahol a mágia és a technológia összefonódik, és ez egy furcsa keveréke a sci-fi és a disztópikus fantasy jövőnek. A világ különböző pontjain járunk, többek között Seattle-ben, Berlinben és Hong Kongban. RPG-s párbeszédrendszerrel van dolgunk, a harc pedig egy X-COM játékhoz hasonló.

A gyűjtemény tartalmazni fogja a Shadowrun Returns, a Shadowrun Dragonfall Director’s Cut és a Shadowrun Hongkong játékokat.

A bejelentéshez készült trailert alább nézhetitek meg:

 

Forrás: IGN 

Spread the love
Avatar photo
Bence is a Senior Staff Writer for our site. He is an avid gamer, that enjoys all genres, from Indie to AAA games. He mostly plays on the PS4 or on the laptop (since some indies get a preview build there faster). Loves obscure Japanese games that no one else dares to review on this site.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu