Megállapodást kötött a Twitch a zeneiparral, de hosszú még az út

Az Amazon által birtokolt site, a Twitch aláírta a szerződést az NMPA-val (National Music Publishers’ Association: az amerikai országos zenei kiadók szövetsége, mondhatni a MAHASZ ottani megfelelője), így lassan javulhat a helyzet a szerzői joggal védett zenék közvetítése körül…

 

A Twitch-re tavaly borult a bili, ami miatt például a Cyberpunk 2077-ben is találhatunk streamer módot. Ennek bekapcsolásával a CD Projekt RED játékában nem hallhatjuk a copyright-védett zenéket, így nem történhet meg az, hogy az élő adásunk után nem sokkal a Twitch automata rendszere elnémít egy-két részt belőle, mert szerzői jogi sértést követtünk el. Ez mind szép és jó, egészen addig, amíg a Twitch-nek nem kellett megszerkesztenie a Metallica BlizzConline műsorát, hogy nem kapjon a cég egy DMCA követelést…

A Twitch és az NMPA viszont megállapodásra jutott, hogy „a szolgáltatás és a zenei kiadók között termelékeny kapcsolatok születhessenek”. A Variety írt arról, hogy egy a Twitch-en közvetítők egy emailt kaptak, amik részletezik a megállapodás feltételeit. Ez rövid távon nem hoz változást, de később talán javulhat a helyzet. A bejelentés szerint a Twitch új lehetőségeket fog kínálni a zenei kiadóknak, mert esélyt kaphatnak a jövőbeli együttműködésekre.

Ezzel a videojátékos élmények és a dalírók lehetőségei egyaránt kibővülhetnek, és az együttműködések egy még dinamikusabb, terjeszkedő környezetet teremthetnek, és így az embereknek módjuk lesz a dalok szerzőit felfedezni, nézni, illetve velük interakcióba lépni. David Israelite, az NMPA elnök-vezérigazgatója szerint mindkét fél alkotóközpontú, és a két cég közössége jelentős hasznot hajthat a megállapodásból, ami tiszteletben tartja a dalszerzők jogait, és a kiadók tagjai, a zenék szerzői és a szolgáltatás (itt a Twitch-re utal ő is…) közötti jövőbeli kapcsolatoknak megágyazhat. A Twitch a tárgyalások során a zenészek értékeit megbecsülte, és ők is szeretnének új módokat teremteni arra, hogy a rajongókhoz kapcsolódjanak ebben a burjánzó, izgalmas térben.

A mostani legnagyobb különbség a Twitch-en közvetítőknek az lesz, hogy a szerzői jogok birtokosai értesíthetik őket, ha akár akaratukon kívül is a zenéjüket felhasználták az adás során. Egy automatikus törlés helyett egy rugalmasabb, megbocsátóbb figyelmeztetési rendszer jöhet, így ha a háttérben valami felszólal, ami nem a saját művünk, nem kell rögtön rohanni, hogy kikapcsoljuk.

Forrás: VG247

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu