Nagyon rossz hírek érkeztek a processzorok és a PS5/Xbox Series X/S konzolok gyártásával kapcsolatban!

TECH HÍREK – A PS5, az Xbox sorozat és a GPU-k 2023-ig továbbra is félvezetőhiányban szenvednek az Intel szerint. A vállalat vezérigazgatója arról beszélt, hogy a probléma jelenleg „a legsúlyosabb”.

 

A félvezetőhiány egy olyan probléma, amitől már régóta szenvedünk, a helyzetet a globális egészségügyi válság is súlyosbította, amely egyfajta zsákutcába vezette az technológiai ipart, amelyből a vállalatok próbálnak kijutni, de a normális állapotba való visszatérés időpontja még egyelőre sehol sem látszik. Az Nvidia egyike volt azoknak a vállalatoknak, amelyek idén nyáron megszólaltak, és hiányt prognosztizáltak az egész 2022-re.

Phil Spencer ugyanezt a meglátást osztotta meg, bár a félvezetőhiányon kívül több szűk keresztmetszetről is beszélt. A Toshiba is megszólalt a problémával kapcsolatban, és frusztrációról beszélt, a hiány előrejelzése a cég szerint 2023-ig tart. Lisa Su, az AMD vezérigazgatója azonban optimistább volt és ezt hangsúlyozta, hogy a chipek hiánya 2022 első felében is folytatódik, bár az év második felében enyhülni fog.

Ez alkalommal az Intel technológiai óriás volt az, aki megosztotta előrejelzéseit a CNBC-vel, és azok nem túl biztatóak. Az Intel részvényei több mint 8%-ot estek a kedvezőtlen értékesítési jelentés miatt, amelyet a vállalat az iparágban tapasztalható alkatrészhiányos problémákkal hozott összefüggésbe.

Az Intel vezérigazgatója, Pat Gelsinger arról beszélt, hogy a nagy kereslet összeütközik a félvezetőhiánnyal, amely csak 2023-ban fog megszűnni. ” A legrosszabb időszakban vagyunk, a jövő év minden negyedévében fokozatosan javulni fog, de 2023-ig egyensúlyban lesz a kereslet és a kínálat” – zárta Gelsinger. A drámai helyzet arra késztette a vállalatokat, hogy foglalási weboldalakat indítsanak a jövőbeli karácsonyi vásárlásokhoz.

Forrás: CNBC

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu