Little Devil Inside: a State of Play-be bújt a kisördög [VIDEO]

Little Devil Inside: A Neostream Interactive egy új videót dobott össze a State of Playre, és így első alkalommal kaptunk betekintést az akció-kaland RPG világának térképébe.

 

John Choi, a stúdió gyártásvezetője a PlayStation Blogon írta, hogy tényleg először láthatjuk a Little Devil Inside világát részletesebben. A stúdió célja a trailerrel az volt, hogy megmutassák, miképp működik a közlekedés, miközben a játék egyik tipikus küldetése zajlik éppen. Egy dinamikus, miniatűrszerű módon szerették volna a világot képviselni azzal, ahogy dől és mozog a kamera.

Az utazás során bizonyos eseményekbe futunk majd. Néhány ezek közül ránk kényszerített lesz (mondhatni scriptelt), de a legtöbb esetben dönthetünk, hogy közbe szeretnénk-e lépni vagy sem. Sok cselekmény egyszerű interakció, amit a világ térképét bámulva megejthetünk (pl. egy úton levő akadály elhárítása, vagy a járművünk feltankolása). Vannak olyan esetek, ahol jobban bezoomolhatunk egy valós idejű pályára, ahol mi végezhetjük el az összes ilyen cselekményt, kielégítve a főhős, Billy igényeit, és ezzel ugye a küldetéseket is teljesíteni tudjuk. A küldetés tartalmától függetlenül szabadon bolyonghatunk a térképen lábon, lovon (vagy inkább szamáron), járművekben, vagy vonaton. Gyalog a leglassabb, de így olyan helyekre is eljuthatunk, ahová máshogy nem tudunk.

Choi hozzátette, hogy a játékmenet tempóját, hangnemét, illetve stílusát is be szerették volna mutatni a Little Devil Inside új videóján keresztül. Nem arról szól ez a játék, hogy minél hamarabb szinteket lépjünk, majd szó szerint átfussunk a tartalmakon. Ezért úgy tervezték meg a játék sebességét, hogy a játékosok érzéseire hatni tudjon, és így ők elég idővel rendelkezhessenek a környezetek „befogadására”. Ezért nincsen fast travel (azaz kijelölünk egy pontot a térképen, és a töltési idő után ott találjuk magunkat). Az egyik legnagyobb technikai kihívás a stúdió számára az volt, hogy a valós idejű nézet és a világon való utazás nézete között a lehető legfinomabb módon történjen a váltás; és ezen a Neostream Interactive még dolgozni fog.

A Little Devil Inside először PlayStation 5-re, PlayStation 4-re és PC-re fog megjelenni. Az Xbox One és a Switch verziókra később számíthatunk. A megjelenési dátumok még nem ismertek.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu