Project L: alakul a League of Legends-alapú verekedős játék alapja [VIDEO]

Több mint két évnyi síri csend után a Riot Games végre újra a rivaldafénybe hozta a League of Legendhez (vagy LoL-hoz…) képest szokatlan Project L verekedős játékot.

 

2019 októberjében mutatta meg utoljára a Project L-t a Riot Games, de akkor még kutatói, fejlesztési (R&D) fázisban járt, most viszont Tom Cannon, a senior rendező és felelős producer azt mondja egy blogposztban, hogy egy olyan ponton landoltak, ami miatt izgatott a csapat. Az Undercity Nights során akkoriban bemutatott játékmenetes videót a játékipar manapság is egy vertical slice-nak nevez. Ezt azért hozták létre, hogy a játék végleges kinézetét kialakítsák, mielőtt elkezdik a tartalmakkal (karakterek, pályák) segítségével kibővíteni a projektet.

Cannon szerint úgy érzékelhetjük, hogy az ő vázlatos elképzelésük úgy hathat, hogy már készen vannak a játékkal, de beismerte, hogy továbbra is sok meló áll még a stúdió előtt, ezért nyíltan és őszintén kijelentette, hogy a sok fejlemény ellenére sem látja reálisnak a 2021-es megjelenést (ez érthető), sőt, 2022-ben sem fog elkészülni a Project L (ez azért már durván hangzik). Szerinte a Riot célja egy szupermagas minőségű verekedős játék, amiben a műfaj közössége mélyen elmerülhet, és nem csak évekig, hanem évtizedekig játszhat vele…

Egy támogatásalapú (assist-based), csapatos (tag-team, pl. Tekken Tag Team Tournament) verekedős játék lesz a Project L, ahol tehát két bajnokot kell csapatba tennünk. Könnyen megtanulható, ám profi szinten nehezen elsajátítható kezeléssel fog rendelkezni, és rollback alapú netkódja lesz. Ezt a Riot Games technológiája (pl. a RiotDirect) segítségével fogják kivitelezni, hogy minimális legyen a ping.

Cannon szerint már majdnem mindent rögzítettek abban az értelemben, hogy egy játékot mi tesz azzá (alapvető játékmenet, irányítás, művészeti irányzat…), de még a teljes karakterlistát ki kell választaniuk, pályákat, menüket, felhasználói kezelőfelületet kell csinálniuk, és még a rangsorolásos rendszert is meg kell valósítaniuk. Ezért pedig embereket is keresnek; állásajánlatok errefelé.

A Riot Games először 2022 második felének elején (július-augusztus) fog több részletet közölni a Project L-ről (benne eddig Ekko, Darius, Ahri és Jinx látható), de utána legalább még egyszer ezt meg fogja ejteni a kínai techgigász Tencent birtokában levő cég. A játék konzolokon is ott lesz.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu