Elképesztő, miért utasíthatta el az Electronic Arts a Star Wars: Battlefront III-at!

Ha messzebbről vizsgáljuk a kiadót, akkor ez az állítólagos indoklás a Star Wars: Battlefront III-mal kapcsolatban abszolút értelmetlennek nevezhető, sőt…

 

Tom Henderson elég gyakran szokott pletykákat közölni a játékiparról, és most is neki köszönhetjük a Star Wars: Battlefront III-mal kapcsolatos részleteket. Itt, a játékipar kreativitásának hiányának köszönhetően ki kell emelnünk, hogy nem az eredeti Battlefront 3-ra gondolunk a 2000-es évek végéről, hanem a 2017-ben megjelent (és a lootboxokkal elképesztően negatív visszhangot okozó) Star Wars: Battlefront II folytatásáról van szó. A hármas röviden a kettes folytatása lehetett volna.

Hendersonnak egy korábbi fejlesztő azt mondta, hogy Andrew Wilsonék azért utasították el a DICE koncepcióját a hármas Battlefrontra, mert húsz százalékkal több értékesítést kellett volna felmutatniuk, hogy ugyanazt a pénzt összekalapozzák az Electronic Artsnak. Azaz: a licenszdíjak miatt gondolta úgy az EA, hogy a DICE inkább foglalkozzon a Battlefield 2042-vel (ami szintén nem vett valami nagyon fényes rajtot; valamiért nem tudunk meglepődni már ezen sem). A kiadó eközben azért két Csillagok háborúja-játékot készít. Állítólag mind a kettő történetközpontú, egyjátékos alkotás lesz (és gyanítjuk, hogy az egyikük a Respawnnál a Star Wars Jedi: Fallen Order folytatása lehet… ugyanis az első is ilyen volt, és a kiadó elvárásait abszolút legyalulta).

Henderson hozzátette, hogy az utóbbi évben sokan távoztak a DICE-tól, akik korábban a Battlefrontokon dolgoztak. Ide tartozik Dennis Bränvall (a Star Wars: Battlefront II kreatív rendezője), Christian Johannesé (a játékmenet alapjainak tervezője), illetve Guillaume Mroz (a vezető hőstervező). Ebből adódóan nem sok esélyt lát a Star Wars: Battlefront III-ra. Látta a DICE következő játékának terveit októberben. Ennek jelenleg Dev-Next a címe, ami azt jelenti, hogy a koncepciós fázisban tart, és pár hónapig itt is marad.

Végül Henderson még tisztázta, hogy a játékiparban gyakori, hogy egy játék fejlesztése közben koncepciókat nyújtanak be a kiadónak, így a Dev-Next nagy eséllyel semmilyen erőforrást nem vett el a Battlefield 2042-től. Ha esetleg a Battlefront III valahogy mégis zöld zászlót kap és elkezdik a fejlesztését, tájékoztatni fog minket.

Mindez nem hivatalos, de azért poénos: a sportjátékokban milliárdos profitot hajt az Electronic Arts az Ultimate Teammel, és a licenszköltségekre panaszkodik egy másik játékánál…?!

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu