Serious Sam: Siberian Mayhem – az első tíz perc Samuval [VIDEO]

A Croteam, a Timelock Studio és a Devolver Digital majdhogynem szembe is hányta az új Serious Sam megjelenés előtti marketing gondolatát.

 

Ezt teljesen joggal mondhatjuk, ráadásul nem is derogatív értelemben kell értelmezni, hiszen a Devolver nem nagyon foglalkozott azzal, hogy mondjuk fél évvel, vagy három hónappal a megjelenési dátum előtt leplezze a következő nagy dobását. Nem, a kiadó ezt az egészet hülyeségnek gondolhatta (látván az E3-as, szarkasztikus műsorukat, ezt a gondolatmenetet kell követni), ugyanis a megjelenéstől előtt két HÉTTEL jelentette be a Serious Sam 4 történetét kiegészítő szibériai kalandot.

Ezt írtuk róla akkor: „Nem kell a Serious Sam 4 a Siberian Mayhem című felvonáshoz, ami „Serious” Sam Stone történetét folytatja a nagy orosz földeken, hogy az áruló Brand tábornokot utol tudja érni, miután ő mindig egy lépéssel előtte jár. Az út hosszú, és sok látnivaló lesz az utunk során. A játékot a Timelock Studio és a Croteam közösen fejleszti. Egy ismerős utazást bővít ki a Siberian Mayhem tele elfelejtett ötrténettel, fel nem fedezett helyszínekkel, és persze a franchise-hoz méltó fegyveres harcokkal Metal hordái ellen. Nagy, hideg, kiszámíthatatlan helyszínen leszünk. Öt új pálya vár ránk egy szép, de ugyanannyira veszélyes világban a sarki partoktól az elhagyatott erdőkön át a magukra hagyott falukig és egy szellemvárosig.

Új ellenfelek és bossfightok is lesznek a Siberian Mayhemben, beleértve az eddigi legfejlettebb és legijesztőbb lényeket, de cserébe Serious Sam is új fegyvereket ragadhat kezei közé. A legendás AK-tól kezdve a kísérleti, Perun néven futó számszeríjig lesznek tehát itt is újítások. Felülről is okozhatunk halált, de akár ötven tonnányi, első osztályú tűzerőt is bevethetünk, ugyanis kütyükből és járművekből is lesznek újdonságok rendesen.

Nincs tehát az utazásnak vége, és történetekből is van még néhány, így az univerzum új, kirekesztett, váratlan karakterekkel bővít, hogy adjon nekünk egy második esélyt. Ők segíteni fognak Sam Tunguskába való utazása során. Mellékküldetéseket is teljesíthetünk, és így a vadnak nevezett helyszíneken új történeteket is megismerhetünk. A környezetünkre is érdemes figyelni, mert a világ olyasmit mondhat el, amire nem számítanánk. Persze lesznek titkok is rendesen, így használható, buta, fura, ismerős dolgok mindenhol várni fognak ránk.”

A Serious Sam: Siberian Mayhem január 25-én el is indul PC-n Steam-en.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here sincs 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu