Patrick Wilson megerősítette, az Insidious 5 forgatási munkálatai még idén elkezdődnek

Az Insidious 5 Patrick Wilson rendezőit debütálásának ígérkezik, és a színész már most elárulta, hogy még idén elkezdik a forgatást.

 

Miközben Roland Emmerich Moonfall című filmjéről beszélt a sajtónak, Patrick Wilson elárulta, hogy hamarosan elkezdődnek az Insidious 5. részének forgatási munkálatai. A horrorfranchise negyedik folytatása egyben a sztár rendezői debütálása is lesz. Wilson továbbá azt is megerősítette, hogy a forgatás még idén elkezdődik.

Az eredeti Insidious nagy siker volt a James Wan és Leigh Whannell alkotópáros számára, akik korábban többek között a 2004-es, alacsony költségvetésű Fűrész révén váltak széles körben ismertté.

A 2010-ben debütált Insidious volt Wan és Leigh, valamint a horrort műfajt kedvelő Blumhouse első együttműködése. A Paranormal Activity franchise-hoz hasonlóan az Insidious is egy gonosz által gyötört családról szólt, de a gonosz itt nem poltergeistek, hanem egy The Further nevű dimenzióból érkező démon formájában jelent meg.

Miután az első film nagy sikert aratott, 2013-ban elkészült a folytatás, amiben Patrick Wilson és Rose Byrne ismét eljátszották eredeti szerepüket, Ty Simpsons és Andrew Astor pedig két gyermeküket alakította.

A szériát tovább bővítették egy harmadik filmmel, amely Lin Shaye karakterére, a médiumi képességekkel bíró Elise-re fókuszált, majd úgy tűnt, hogy a 2018-as Insidious: Az utolsó kulcs című filmmel, ami Elise történetét az eredeti film eseményeihez igazította, megtalálta a lezárást.

Persze egy nyereséges horrorfranchise-t nehéz leállítani, és a Blumhouse bejelentette, hogy 2020 októberében érkezik a sorozat ötödik felvonása. Bár ez a bejelentés a Covid-járvány kellős közepén történt, és emiatt ennek a filmnek a forgatása is jelentősen csúszott, de úgy tűnik, mostanra minden a helyére került.

Wilson ezzel kapcsolatban Screen Rantnek nyilatkozott:

„Ez egy olyan dolog, amit nagyon szeretek, és mióta felvetették nekem az ötletet, nem volt olyan nap, amikor ne lettem volna benne. Scott Teems, az író és én rengeteget dolgoztunk rajta. Leigh Whannell is rengeteget segített, és természetesen a Blumhouse is nagyszerű partner. Rengeteg dolgot csináltam már velük, szóval nem is lehetnék boldogabb, hogy az első tapasztalataim rendezőként egy nagyon segítőkész csapattal szerezhetem, akik valamiért megbíznak bennem. Szóval, majd meglátjuk.”

Forrás: MovieWeb

 

Spread the love
Avatar photo
This user hasn not filled out his biographical info.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu