Megvalósulhat a Fallout: New Vegas 2? Már erről beszélnek a Microsoftnál?

Az Obsidiannak most már semmilyen jogi akadálya nincsen arra, hogy a 2010-ben megjelent Fallout: New Vegasnak folytatást készíthessen…

 

A VGC írt arról, amit a paywallozott Giantbomb műsorában, a Grubbsnaxben írt a VentureBeatnek író Jeff Grubb: ő azt állítja, hogy az Obsidian egy folytatással kapcsolatban már tapogatózik a Microsoftnál, hiszen a Bethesda, a Fallout licensz tulajdonosa is a redmondiakhoz tartozik már, így mondhatni „a szomszédba kéne csak átugrani” a licenszért és az engedélyekért…

Grubb szerint még nagyon korai erről beszélni, de elkezdték pedzegetni a témát. A mondatokban gyakran elhangzik az Obsidian Entertainment, illetve a New Vegas 2 kifejezés is. Több évre van még a játék a megjelenéstől, már ha ez megvalósulhat, tehát még tényleg csak ötletelnek rajta. Érdeklődés van, párbeszédek zajlanak, így ebből már megvalósulhat a több mint egy évtizede várt folytatás. Sok, a Microsoftnál dolgozó ember szerint működhet az elképzelés, és érdeklődésből sincs hiány.

2013-ban Feargus Urquhart, az Obsidian vezérigazgatója nyíltan kimondta: örülne a csapat, ha a Fallout: New Vegas 2-t megvalósíthatnák. A Fallout első és második része között is igyekeztek egymáshoz párosítani a helyszíneket, nem pedig arról volt szó, hogy most több mint háromezer kilométerrel arrébb fog játszódni a játék. Ha a New Vegas 2-t, vagy egy új Falloutot csinálhatott volna a stúdió, akkor elkülönítették volna ezt a Bethesda Game Studios projektjétől. Ők a nyugati parton maradtak volna (az első New Vegas is Arizona, Kalifornia és Nevada államokban játszódott), mert ők ottaniak, míg Todd Howardék csapata a keleti parton (Maryland) vannak, így ez logikus lett volna.

Most már 23 stúdióból áll az Xbox Game Studios, mivel a Bethesda (vagy annak anyacége, a ZeniMax Media) bekebelezésével a Microsofté lett a Bethesda Game Studios, az id Software, a ZeniMax Online Studios, az Arkane, a MachineGames, a Tango Gameworks, az Alpha Dog és a Roundhouse Studios. Az Obsidian meg már 2018 óta tartozik oda. Úgyhogy most már tényleg csak Phil Spenceréken múlik, hogy megvalósulhasson a Fallout: New Vegas második része. Elvégre családon belül maradna…

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu