Vengeance is Mine: a Scarface zeneszerzője komponálja a főzenét, az MGS 5 Quietje énekli

Egy zenei legenda ült be a stúdióba: már emiatt is kifejezetten ígéretesnek tűnik a 110 Industries ezen alkotása.

 

A Scarface, magyarul A sebhelyesarcú az 1980-as évek egyik legkomolyabb filmje volt, és Al Pacino alakítása még ma is kiemelkedőnek tekinthető. A film eredeti zenei betétjei viszont szintén minőségiek voltak, és azokért a modern elektronikus zene úttörője, Giorgio Moroder felelt. Nos, az öregúr 80 (lassan 81!) évesen is kapható zenei munkálatokra, és őt kérte fel a 110 Industries, hogy a játék főcímdalát valósítsa meg. A vokált pedig a Metal Gear Solid V: The Phantom Painből ismerős Quiet mögött álló Stefanie Joosten adja elő. Ő amúgy a játék kreatív rendezője.

A sajtóközleményben azt írta Sergei Kolobashkin, a 110 Industries alapítója és kreatív igazgatója, hogy Moroder egy legenda a zenei világban, és ő is odavan a Top Gun, a Midnight Express, vagy épp a Scarface során hallható munkájáért. Egy ilyen kaliberű producerrel való munka a Vengeance is Mine-on szerinte bizonyítja, hogy különlegessé akarják tenni a játékot, amiből alig várja, hogy többet mutathasson. Joostent ráállítani ugyanarra a dalra is kiváló eredmény volt, és a stúdió büszke is az együttműködésre.

Moroder innovatív módon alkalmazta a szintetizátorokat, és így a disco, a new wave és techno műfajokban egyaránt forradalmi volt. Rengeteg zenésszel dolgozott együtt (Donna Summer, David Bowie, Daft Punk), három akadémiai díjat is elnyert (két Oscar-díjat a Flashdance és a Top Gun, egyet pedig a Midnight Express kapcsán; előbbieket a legjobb dal, utóbbit pedig a soundtrack kategóriában). A Dance dicsőségcsarnokba is bejutott, négy Golden Globe- és négy Grammy-díjjal rendelkezik. Joosten pedig ismert a játékiparban. Több játékban, filmben és TV-showban is felbukkant, és ez volt az első kollaborációja Moroderrel.

Egy külső nézetes közelharci mech harci játékról van szó egy egyedi időmanipulációs mechanikával, ami megcsavarja a csatákat. A Hydra mechának köszönhetően felgyorsíthatjuk az időt, így pillanatok alatt eljuthatunk az ellenfeleinkhez, vagy visszatekerhetjük, hogy finomhangolhassuk a kombókat, esetleg ne püsztüljünk meg. A mechagúnya rendelkezik egy energiaalapú lövedékes fegyverrel is, így távolról is támadhatunk.

Gabriel Jaegert irányíthatjuk a játékban. A testvére megölte, hogy egy régi technológiai elemet megszerezzen a Deacon nevű, elhagyatott, Új Amszterdam földje alatt található katonai kitelepülés irányítása érdekében. Charles Jaeger most összeszedte a bandjáját, hogy Robert Wrighttal, a spirituális vezetőjével találkozhasson a téren és időn túl, csak ugye a tesó útban van. Gabriel túlélte, és a prototípus mech bosszúállásra jó lesz.

A Vengeance Is Mine elvileg 2023-ban jöhet PlayStation 5-re, Xbox Seriesre és PC-re.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu