Flintlock: The Siege of Dawn: új akció-RPG az Ashen fejlesztőitől [VIDEO]

Az A44 Games új, cross-gen, nyílt világú akció-RPG-t fejleszt, amit majd a Kepler Interactive fog kiadni.

 

Itt azért ki kell emelni, hogy a(z Xbox) Game Pass-előfizetőknek nem is biztos, hogy a játékért külön fizetnie kell, ugyanis a bejelentés mellé kiemelték, hogy a Microsoft havidíjas szolgáltatásán keresztül is elérhető lesz a Flintlock: The Siege of Dawn. Ennek Steam-oldaláról megtudtuk, hogy az emberiség utolsó mentsvára leszünk, ahogy az istenek és a fegyverek egymásnak csapnak; a másvilágra vezető ajtó ki lett nyitva, és ezen szépen átjött a régi isten élőholtakból álló hadserege.

Emiatt az élő lényeg a kihalás szélés vannak, és a koalíciós hadseregnek össze kell fognia, hogy vissza tudja venni a világot. Karoljuk magunkhoz a bosszút, a lőport, illetve a mágiát, hogy egy epikus utazáson keresztül az emberiség túlélje az utolsó ostromot a halottak megállíthatatlannak tűnő hordájával szemben. A mi harcunk itt veszi kezdetét, vége pedig akkor lesz, ha a stáblista forogni kezd a történet végén.

A két főszereplő Nor Vanek és Enki lesz. Előbbi a koalíciós hadsereg tagja utóbbi pedig egy furcsa lény varázserővel. Mindkettejüknek személyes vendettája adódott az istenekkel szemben. Ők pedig a legerősebb teremtmények lesznek, legyőzésükhöz pedig elvileg el kell sajátítani a sokat követelő, de jutalmazó harci rendszert, amiben a baltázás, a lőfegyver alkalmazása és a varázslat is fontos szerepet kap. Erős kombókat kell összehozni, és minden ütközet során kreatívan kell hozzáállnunk a dolgokhoz és szituációkhoz. Egy veszélyes nyílt világot kell felfedezni a homokos sivatagoktól kezdve a romokon át a hajnal városáig, ahol titkok is rejtőznek majd. A Blackstream csapatot is vissza kell hozni: ők a lő- és robbanófegyverek szakértői, és az ő tudásukra is szükségünk lesz, hogy az istenek ellen indított utolsó támadást sikerrel tudjuk véghez vinni.

A Flintlock: The Siege of Dawn valamikor idén jön ki PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re (Steam, Epic Games Store), PlayStation 4-re és Xbox One-ra. A játék a Game Passon keresztül is elérhető lesz (valószínűleg ebben rajtol el).

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu