A következő Tomb Raiderrel kapcsolatban nyilatkozott az ex-írója

A 2013-as Tomb Raider reboot, továbbá a Rise of the Tomb Raider egyik vezető írója szerint Lara Croft hátterén dolgozni kellene a következő felvonásban.

 

Rhianna Pratchett volt a 2013-as Tomb Raider, továbbá a 2015-ös Rise of the Tomb Raider egyik fő írója. Ezt azért kell kiemelnünk, mert a reboot-trilógiát lezáró Shadow of the Tomb Raiderhez nem volt már köze, és a következő játékon sem dolgozik, így a véleményét már külsősként nevezhetjük. Pratchett amúgy a BAFTA kapcsán nyilatkozott az Eurogamernek, és itt kiemelte, hogy szerinte Larának kevesebb problémával kellene rendelkeznie az apjával kapcsolatban.

Pratchett azt látná a legszívesebben, hogy Croft kisasszony önerőből tökös, miközben élvezi mindazt, amit csinál (tehát ő konkrétan visszatekerné a legelső, PS1-es részekhez a karaktert). Amikor a Crystal Dynamics a reboot hátterét írta meg, akkor még valóban előzménysztoriról volt szó, így nem volt már egy kiforrott, dörzsölt kincsvadász, hanem még zöldfülű volt Lara, ezért egyfajta proto-Tomb Raiderként kezelték őt. Így a kitartás, a bátorság, az erőforrások óvatos kezelése még nem voltak annyira a felszínen, mint korábban, hiszen maga a karakter is fiatalabb volt a három játékban.

Pratchett hozzátette, hogy Lara mostani tapasztalatával komolyabb, egy mondatos beszólásokkal kellene, hogy rendelkezzen. Ezt ő azért hagyta ki az előzményét taglaló játékokból, mert ekkor még nem volt meg a karakterben az önbizalom, ami érthető: anélkül nem nagyon ülne, ha valami dörzsölt beszólással élne Lara, miután lepuffantott valakit. Remélhetőleg ezt a nyilatkozatot a Crystal Dynamics is olvassa.

Azért is említjük meg a stúdiót, mert hivatalos, hogy már dolgoznak a következő Tomb Raider játékon. Ez az Unreal Engine 5-öt fogja használni, és a State of Unreal nevű Epic Games-közvetítés során jött a bejelentés (és nincsenek egyedül: a CD Projekt RED a The Witcher 4-hez szintén UE5-özni fog, és meg is indokolták, mi meg megírtuk, hogy miért váltottak a saját technológiájukról).

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu