A Kojima Productionsnél is nagyobb felvásárlásra készül a Sony? [VIDEO]

A Kojima Productions esetében zsákutcába futottunk, hiszen maga Kojima Hideo is megcáfolta, hogy a Sony valóban fel szeretné vásárolni a stúdióját, és belőle bármikor kinézzük, hogy trollkodik…

 

A VentureBeatnek író Jeff Grubb a fizetős Giantbombos műsorán, a Grubbsnaxen több dologról is beszélt. A 42. epizódból bár nem tudtuk meg, hogy a válasz mindenre valóban 42, itt mondta a bennfentes, hogy a Criteriontól a Need For Speed állítólag anime stílust vehet fel, de megemlítette a Kojima Productions és a PlayStation Studios körüli helyzetet is (ami ugye abból indult ki, hogy a PSS bannerjében felbukkant a Death Stranding is).

Grubb szerint a Sony valóban tervez valamilyen felvásárlást (és régebben írtuk is, hogy valami komolyabb hal akadhat a „kékek” horogjára), de ő eddig nem arról hallott, hogy a japán zseni stúdiójáról lenne szó, vagy legalábbis neki erről nincsen tudomása. Szerinte ennél valami sokkal nagyobb cégről van szó. És itt jön az érdekesség: meg is magyarázta, hogy ő miért kétkedik: korábban már hallottunk olyat is, hogy a Kojima Productions valamit az Xbox számára is meg fog valósítani. Ez a megállapodás pedig még pár héttel ezelőtt is életben volt, így a japán cég nem nagyon akarja faképnél hagyni Phil Spenceréket.

Akkor viszont valóban egy nagyobb kiadó lehet a Sony célkeresztjében. Például a Capcom, ami a verekedős játékai révén lehet hasznos bővítés Jim Ryanéknek (és mivel a Sony-nál van az EVO verekedős bajnokság már, mondhatni házon belül lenne a Street Fighter is). A másik logikus opciónak a Konami tűnhet. Tőlük pedig mostanában konzolos, PC-s videojátékot nem nagyon láthattunk, leszámítva a beismerten is trehány állapotban útnak eresztett eFootballt (ami viszont elkezdett javulni).

A Capcommal a Resident Evil juthatna a Sony birtokába, míg a Konamival a Silent Hill és a Metal Gear IP-k juthatnának a PlayStation területére. Ez persze nem hivatalos még, de ki tudja…

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu