Final Fantasy XVI: a Square Enix nem akar házon belüli vetélytársat? [VIDEO]

A japán kiadó óvatosan kezelné két, készülőfélben levő (és már régóta bejelentett) játékát. Ezt a mentalitást követhette volna 2016-ban az Electronic Arts is…

 

Az XboxEra podcast indította el a pletykát két Square Enix-játékkal kapcsolatban. Eléggé furcsán hangzik, de ki tudja, lehet benne ráció. Szóval azt állítja az egyik műsorvezető, Nick „Shpeshal_Nick” Baker (aki amúgy többnyire megbízható és pontos információkkal szokott rendelkezni), hogy a Final Fantasy XVI prioritást élvez a japán kiadón belül. Erről a játékról amúgy nagyon is rövid időn belül többet is kell mondania a Square Enixnek, és szinte fix, hogy június elején egy PlayStation-közvetítés részét fogja képezni, hiszen a trailer már elkészült (ezekről a témákról korábban részletesen is beszámoltunk).

De nem csak a Final Fantasy XVI fontos a Square Enixnek, igaz, ennek megjelenési dátumát/időszakát közölnie kell, hiszen ott van még a Final Fantasy VII Remake Part 2 is, ami szinte biztos, hogy PlayStation 4-re már nem fog kijönni (itt is talán megjelenési dátum/időszakkal kapcsolatos bejelentés jöhet), ám a másik fontos játékos a témában az őszre elhalasztott Forspoken lehet.

A pletyka arról szól, hogy ha a Final Fantasy XVI idén meg fog jelenni, akkor a Square Enix úgy dönthet, hogy a Forspokent még egyszer elhalasztja, így az 2023-ban jöhet ki, ami azért lehet logikus, mert amit eddig láttunk belőle, az nem nagyon volt fényes, és így nincsen az, hogy két, hasonló műfajú játék egymáshoz túl közel jön ki (a Battlefield 1 miatt szenvedett a Titanfall 2 2016-ban; remélhetőleg az Electronic Arts vette az adást). Így a Luminous Productionsnél készülő Forspoken jobb állapotban indulhat el, a Final Fantasy XVI pedig nem kapna vetélytársat a kiadón belülről.

Mindez persze nem hivatalos. Ha a Final Fantasy XVI nem idén jön ki, akkor a Forspoken nem lesz még egyszer elhalasztva. Ha meg igen, ne lepődjünk meg, ha a Forspoken csendben átesik a következő évre.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu