I, The Inquisitor: könyvekből játékra vált Jacek Piekara műve [VIDEO]

A The Dust, egy lengyel stúdió egy kifejezetten ígéretesnek tűnő játékot jelentett be, és itt is könyvekből formálódik egy játék, ahogy két évtizede a CD Projekt RED tette ezt Andrzej Sapkowski Vaják-műveiből.

 

A játék Steam-oldala szerint az I, the Inquisitor egy történetvezérelt, dark fantasy kalandjáték lesz akciós részekkel és nehéz morális döntésekkel. A játék tehát Piekara könyvsorozatára építve egy alternatív idősíkon, egy vallásos világban játszódik, ahol Jézus (miután keresztre feszítették és majdnem belehalt) bedühödik. Kiszabadul, és erőszakot alkalmaz mindenkin, aki nem hívő. Több évszázad tel el, és a vérrel áztatott templomot képviselő inkvizítorok hadserege kényszeríti mindenkire a vallást. Mi Mordimer Madderint, egyiküket irányíthatjuk. Bűnnel és rejtélyekkel tele levő kisvárosba, Konigsteinbe küldenek minket, ahol meg kell oldanunk a vallás ellen bekövetkezett eseményeket, és eközben egy sötétebb gonoszra derül fény egy másik világból: ez éppen az élők világába kíván átlépni.

Inkvizítorként rendet kell tartanunk, illetve Isten vallását kell mindenkin bevasalni, viszont a világ tele van nem hívőkkel, akik bűnösek. Mi fogunk dönteni több karakter életéről a történetvezérelt ügyek és küldetések során. Egy olyan világról van szó, ahol a moralitás és az igazság egymástól eltávolodott, így kérdéses, hogy kegyelmet adjunk-e, vagy az isteni törvény mellett maradnánk-e kitartóan. Egy sötét sztoriról lesz szó, ahol több történeti elágazás teszteli moralitásunkat, így egy sajnálatot vagy bosszúállást kifejező inkvizítor lehet belőlünk.

Mordimer egyedi képességekkel rendelkezik, így megoldhatja a bűnügyeket és rejtélyeket Konigsteinben. Nyomozzuk ki a gyanúsítottak hollétét, hallgassuk ki őket, derítsük ki a város és annak lakóinak titkos igazságait, és a bizonyítékokat összerakva végső döntéseket hozhatunk meg… ám Mordimer képes az alvilágba is belépni, ahol a gyanúsítottak lelkében rejtéző mélyebb titkokat is megtalálhatjuk. Ez viszont kockázatos, ugyanis egy sötét erő uralkodik itt, és minden erejével azon lesz, hogy megszabaduljon tőlünk, amint belépünk.

Az 1500-as évek az igazság szemszögéből nézve kegyetlenek voltak, és inkvizítorként mindent megtehetünk és mindent bevethetünk az „igazság” kiderítése céljából. Az opcionális kihallgatások során rajtunk áll, hogy mennyit vetünk be hatalmunkból, de néha a nyelvet ki kell vágni, hogy szónak eredjen a személy: egy teljes értékű kardos harci rendszer is lesz, ugyanis néhol nyers erőt kell bevetnünk a válaszok érdekében. Találjuk meg ellenfeleink gyenge pontját.

Az I, The Inquisitor még nem rendelkezik megjelenési dátummal. PlayStation 5-re, Xbox Seriesre és PC-re (Steam) készül.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu