Starfield: a hajólopás is megoldható, a moddereket sem felejti el a Bethesda

A Bethesda Game Studios (BGS) ugyanúgy szeretné, hogy a modderek is foglalkozhassanak a játékkal, amit hosszúnak ígér Todd Howard.

 

Howard IGN-es interjúját tegnap már elkezdtük fejtegetni, de még mindig van mit említeni belőle. A BGS ikonikus fejlesztője szerint egyedinek akarják éreztetni a Starfieldben az űrcsatákat. Sok űrszimulátorért rajong a stúdió. Az űrhajónknak több rendszere is lesz, így van egy kis FTL is abban, hogy mennyi erőt tudunk a három eltérő fegyveres, majd a páncélzatért és a motorért felelős rendszerekbe önteni. A gravitációs meghajtót arra használhatjuk, hogy kiugorhassunk néhány veszélyes helyzetből az ugrással, de ebbe is erőt kell fektetnünk.

Az űrcsaták tempóját Howard szerint viszonylag lassúra fogták. Az egyik példa, amit felvetett, a MechWarrior annak rendszerei és erőhasználata miatt. Ennél kicsit gyorsabb lesz a Starfield, de nem lesz olyan hiperrugalmas és nagy tempójú. A harcokon túl le lehet szállni más hajókra, hatástalanítani is lehet őket, és vannak ezzel kapcsolatos küldetések is, de a hajók lopása is lehetséges lesz. Párbeszédek is lesznek az űrben, meglátogathatjuk az űrállomásokat, csempészhetünk. Vannak dolgok, amiket később mutat csak be a BGS, de Howard szerint a játékmenet jelentős része szórakoztató lesz, ha a műfajban és a sci-fi stílusban nézünk körbe.

A Starfield fő történetvonala nagyobb lesz a The Elder Scrolls V: Skyriménál és a Fallout 4-énél egyaránt. Kb. 40 órát saccol neki a Howard. Ez kicsit hosszabb lett mint amit általában kitűz célul a BGS, de ezen még lehet mit hangolniuk, és további küldetéseket adhatnak a játékhoz, így az előző játékaikhoz képest 20%-kal hosszabb játékról is szó lehet. Az időtartam változhat, mert nem mindenki ragaszkodik főleg a fő sztorihoz, ezért mond negyven órát, ha a két előbbi játéknál 25-30 óra volt kijelölve. További küldetések és frakciók is vannak, így több időt is eltölthetünk a Skyrimmel.

Howard hozzátette, hogy megtanulták az idők során, hogy az emberek nagyon sokáig játszanak a játékaikkal. Ilyen a Skyrim is, de ezt sem folyamatosan játszották az utóbbi tíz évben, hanem megszakításokkal, és ekkor is új tartalmakkal foglalkoztak. A Starfield számára is készítenek majd extra tartalmakat, és a BGS szereti a moddoló közösségét. Ezért úgy véli, hogy a Starfield egy álomprojekt lesz a moddereknek, mert olyan sok lehetőségük lesz. (Csak aztán ezt el ne rontsák a Creation Clubbal.)

A Starfield 2023 első felében érkezik Xbox Seriesre és PC-re, továbbá a(z Xbox) Game Passon is ott lesz.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu