Skull & Bones: több pletykát is megerősített a Ubisoft [VIDEO]

A francia kiadó a szeptemberi Ubisoft Forwardot felvezette az évek óta bejelentett kalózos játék új bemutatójával.

 

A tegnap esti bemutató során például megtudtuk, amit a korhatár-besorolásos értékelések révén már gyanítottunk: a játék nem készül PlayStation 4-re és Xbox One-ra. A két 2013-as konzol helyét átvette a két, a Ubisoft által talán érthetetlen módon erőltetett felhős platform is (ahol az egyikükön szinte már csak a Yves Guillemot vezette cég ad ki AAA játékokat, annyira satnya a helyzet). A másik dolog pedig a megjelenési időszak (a pontos dátumot nem találták el a pletykák, de nem olyan számottevő a tévedés itt sem).

A Skull & Bonesban valóban a kalózkodás aranykorában járunk az Indiai-óceánon. Minden ellenünk támadó veszélyt le kell győznünk, hogy egy kirekesztett, be nem fogadott nyikhajból egy hírhedt kalózzá válhassunk a történet során. Többféle egyedi hajót kraftolhatunk, hogy túlélhessünk és uralkodhassunk az immerzív világban, ami minden szezonban új kihívásokat és funkciókat fog bevetni. (Magyarul ez is egy élő szolgáltatásos, live service játék, azaz a Rare Sea of Thieves-ének riválisa kíván lenni…)

Mi dönthetünk arról, hogy a tengereken miképp cselekszünk. Játszhatunk egyedül is, vagy két barátunkkal egy csapatot alkothatunk. PvP környezet, PvEvP környezet egyaránt lesz (utóbbiban nem csak a többi játékos, hanem a mesterséges intelligencia is szépen léket ereszthet a hajónkba, he nem vagyunk óvatosak). Maximum tizenkét hajót kraftolhatunk. Ezekre többféle fegyvert és páncélzatot szerelhetünk, hogy nagyobb eséllyel lehessünk sikeresek, és a játékstílusunkhoz illő módon lehet így behangolni, hogy inkább offenzív hajót építünk kevés páncéllal és nagy sebességgel, vagy inkább védekező tankot rakunk össze. A hírnevünk is fontos lesz: a névtelen senkiből így lesz egy olyan kalóz, akitől mindenki rettegni fog. Ehhez kockázatos szerződéseket kell teljesítenünk, amivel több lootot kaphatunk.

A Ubisoft Singapore fejlesztésében készülő Skull & Bones november nyolcadikán jön PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re (Epic Games Store, Ubisoft Store), Google Stadiára és Amazon Lunára. Előrendelésünkért kosztümöt és tűzijátékot; a 90 eurós (36+ ezer forintos…) Premium Edition megvételével kosztümös és hajónkhoz köthető extrákat (kormány, trófea, dekoráció), az egyszer használható smuggler pass, a digitális művészeti könyvet és soundtracket, továbbá két extra küldetést (The Ashen Corsair, Bloody Bones’ Legacy) kapjuk.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu