Japán helyszínt is kapni fog az Assassin’s Creed: Infinity?

Végre megvalósulhat az, amit az Assassin’s Creed rajongói már jó egy évtizede követelnek (ha nem régebb óta).

 

Szóval az Assassin’s Creed: Infinity az a játék, amit hivatalosan is elismert a francia kiadó. Ez egy élő szolgáltatású, live service játék lesz, ahol a tervek szerint rendszeres időközönként változhat (bővülhet) a helyszín és akár a főszereplő is. A VentureBeatnek író Jeff Grubb egy beszélgetés során beszélt arról, hogy nem tudta megerősíteni, hogy a forrása erre utalt, de szerinte a hatalmasnak ígérkező játékban Japán egy a helyszínek egyike lehet.

Kínába már eliszkolt a franchise, de ott sem egy teljes értékű, három dimenziós játékkal, hanem a két dimenziós, oldalnézetes platformerrel (az Assassin’s Creed Chronicles trilógia első része volt a kínai; ez 2015 áprilisában jelent meg PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re, majd egy év múlva PlayStation Vitára is). Japán újítás lenne, és a megfelelő kutatómunka elvégzésével az eredmény is kellően minőségi lenne.

De van egy másik tervezett, és még be nem jelentett játék is. Az Assassin’s Creed: Riftről a minap ezt írtuk, emlékeztetőképp: „A mostanában a Bloombergnek író Jason Schreier a Redditen reagált erre egy februári írását linkelve. Szerinte a következő Assassin’s Creed játék a Rift alcímet kapja, és ennek helyszíne Bagdad lesz. Ezután viszont jön a Ubisoft Montréal és a Ubisoft Quebec által közösen fejlesztett élő szolgáltatásos, live service játék, az Assassin’s Creed: Infinity lesz a következő. Ebben sok eltérő játék, élmény, vagy terület lesz (attól függ, minek nevezzük), ő a két fő lokációról hallott, de az fix, hogy egyikük sem lesz azték…

Az Assassin’s Creed: Rift hivatalosan még be sincs jelentve, és ez akar az a kisebb játék lenni a sorozatban, ami időt ad az Assassin’s Creed: Infinity-nek. Állítólag ez az Assassin’s Creed: Valhalla nagyobb kiegészítője lett volna (hasonló méretű mint a Dawn of Ragnarok), ám a Ubisoft Montréal lebontotta az alapjátékról azt. Az AC-univerzum reinkarnálni fogja Lokit, Basimot, és valamivel kisebb élmény lesz az eddigiekhez képest, ugyanis nem fog rendelkezni a franchise-tól megszokott (és valamelyest elfáradt…) nyílt világgal, és helyette inkább egy lineárisabb élményt fog kínálni.”

Mindez persze nem hivatalos!

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu