FILMKRITIKA – A Svindler címével is ellentétben csak a felszínen egy újabb kártyás film. Paul Schrader hipnotikus, lassú sodrású, minimalista thrillere valójában a PTSD-ről, a mély bűntudatról és egy különös vezeklésről szól, a pályája csúcsán lévő, félelmetesen profi Oscar Isaac főszereplésével, aki egy lelkileg meggyötört, csak látszólag nyugodt, profi szerencsejátékost alakít a filmben.

 

 

A Svindler főhőse egy nagyon is ismerős karakter. A főszerepben egy intenzív és mélyen átélhető Oscar Isaac, aki egy Tell Vilmos nevű (illetve persze álnevű) karaktert alakít: egy olyan férfit, aki most szabadult a börtönből, és ahogy a cím eredeti angol címe is sugallja (The Card Counter), odabent megtanul kártyákat számolni.

 

 

A szamuráj – új megközelítésben

 

Mint Ethan Hawke A hitehagyott című filmben, és előtte elődje, Robert De Niro a Taxisofőrben, Tell a naplóján keresztül meséli el legbensőbb, intim gondolatait a nézőközönségnek. Tell látszólag ura a sorsának és lelki hanyatlásának és ő csak nyugodtan kártyázni és nyerni szeretne. Valójában azonban belső démonjai és múltjának sötét emlékei fokozatosan, csendben, lassan emésztik fel a férfit – úgy, hogy ezt a külvilág nem is látja. Csakúgy, mint az említett Taxisofőrben, a súlyos lelki és egzisztenciális válságban lévő férfi, aki a körülötte lévő világtól is megundorodott, egy igazi pszichológiai puskaporos hordón ül, amely bármikor felrobbanhat – de két különös találkozás és új barátai azonban mégis egy másféle út lehetőségét kínálják.

Mivel a börtönben megtanult rutinból életben maradni, Tell számára a rituálék és a fegyelem jelentenek mindent, beleértve a szorgalmas naplóírást is, amely kezdi feltárni a repedéseket jeges, látszólag aprólékosan kidolgozott homlokzatán. Tell, aki szigorúan betartja szokásait, és a film ugyanilyen igényesen mutatja be ezeket a szertartásokat, hivatásos szerencsejátékosként játszik egyszerű partikban és az amerikai pókerversenyeken is. Monoton életet él, motelről motelre utazik, szerényen fogad és nyer, és ennek köszönhetően is sosem kap túl nagy figyelmet, nem piszkálják a kaszinók vezetői. Olyan, mint a póker titokzatos szamurája, aki egy olyan hajthatatlan kódex szerint él, amelyet senki sem ismer igazán, de néhányan, mint például a szerencsejáték-ügynök La Linda (Tiffany Haddish) – aki üzleti kapcsolatot szeretne létesíteni a férfival – nagyon is kíváncsiak rá.

 

 

A múlt tovább kísért

 

Tell azonban kénytelen szembesülni múltjának szellemeivel, amikor megjelenik egy Cirk nevű fiatalember (Tye Sheridan), aki katona apja öngyilkossága után keresi az értelmet saját életében. Cirk egy véletlen találkozás után leleplezi Tellt, aki egy volt katonai kihallgató volt Irakban – ez az oka a bebörtönzésének. Cirk bosszút akar állni John Gordo őrnagyon (Willem Dafoe), aki megúszta azokat a mocskos, kegyetlen kínzásokkal kapcsolatos botrányt, amelyért Tellt elítélték. Gordo most magánbiztonsági tanácsadó, de egykor egy igazi szociopata katona volt, aki Tellt is kiképezte, és akiről a fiatalember azt hiszi, hogy felelős az apja haláláért.

Sokan fizettek súlyos árat az Abu Ghraibban elkövetett szadista, kegyetlen tetteikér, lelki, pszichikai, fizikai vagy más módon. Ők olyan bűnbakok volt, mint Tell és Cirk apja, de Gordo nemcsak, hogy elkerülte a büntetést, de még jól is járt a múltjában elkövetett borzalmas tettei révén. Ami kibontakozik, az egy valószínűtlen történet, nem a bosszú, hanem a lehetséges megbocsátás és vezeklés története. Talán Tell vezekelhet a bűneiért azzal, hogy segít új útra terelni Cirket, erkölcsileg, anyagilag, mentorálja őt, és „helyre teszi a dolgokat”. De Tell végül megtanulja, hogy a múlt nyugtalanító árnyai nem engedik el ilyen könnyen.

Az elegáns kaszinókat felvonultató helyszíneket, váratlanul sokkolóan váltják Abu Ghraib múltbéli, rémálomszerű jelenetei, melyek során zavarba ejtően nagy látószögű objektívvel felszerelt kamera vezet körbe bennünket a pokoli környezetben. A mocskos cellákon siklik végig, ahol meztelen rabok görnyednek tehetetlenül, rettegve, saját mocskukban fetrengve. Oscar Isaac karaktere az egyik amerikai börtönőr és vallató, akinek alakja a kamera révén annyira eltorzult, hogy úgy tűnik, térdénél fogva elvágták.

Ezek a jelenetek régmúlt emlékek, amelyek továbbra is kísértik Isaac karakterét, aki a kipattant botrány után ült nyolc és fél évet és utána vált hivatásos szerencsejátékossá, Tell Vilmosnak elnevezve magát. Évekkel e mulatságos álnév felvétele előtt Abu Ghraibban állomásozó katona volt, ahol részt vett a foglyok kínzásában és kihallgatásában. Végül hadbíróság elé állították, és Leavenworth-be zárták, amely egy sokkal szebb börtön volt, mint az előző helyőrség; a rácsok mögött különös kényelmet talált, könyveket olvasott, elméjét kiszélesítette, és megtanult kártyát számolni. Most, hogy újra kint van, William azzal tölti napjait, hogy kaszinóról kaszinóra jár, és éppen elég ügyesen játszik ahhoz, hogy viszonylag szép summát nyerje, de azért ne túl sokat, hogy felkeltse a kaszinók vezetőségének figyelmét. Ez a rutin megfelel neki, és lefoglalja. A démonjai persze nem hagyták el, de ő ezzel a belső figyelemeltereléssel tartja sakkban őket.

 

 

Isaac a csúcson…

 

Schrader sztorija azonban ezeket a démonokat vissza akarja csalogatni a szabadba, hogy súlyos konfliktusokkal küzdő antihősét a saját, intenzíven személyes, mégis furcsán ismerős keresztútjain keresztülvigye. A filmrendező néhány más karizmatikusan merengő bűnöséhez hasonlóan – Willem Dafoe válságtól szenvedő drogdíleréhez a „Könnyű álomban”, vagy Ethan Hawke szintén lelkiismeretfurdalásos lelkészéhez A hitehagyott című filmben főszereplőjéhez – William is szeret egyedül ülni esténként a szobájában, egy pohár piát kortyolgatva, és sötét gondolatait egy kézzel írt naplóba önti, amelyből felolvas néhány hasznos, magyarázó részletet.

De a nyilvánvaló hasonlóság ellenére William alapvetően mégis másmilyen – köszönhetően Oscar Isaac az egyik leggazdagabb, legfinomabb alakításának is, amelyért bőven Oscar-díjat érdemelne. (Nomen est omen…) Tell csak látszólag egy végtelenül nyugodt, sztoikus figura, aki sohasem mutatja meg a kártyáit; máskor, amikor előtör belőle a kétségbeesés, vagy kénytelen kilépni a komfortzónájából és kénytelen foglalkozni az érzelmeivel, akkor a legtöbbször egy kétségbeesett, vagy ijesztő, agresszív figura, ugyanakkor bizonyos jelenetekben érzelmes, romantikus, vagy empatikus oldalát is megmutatja. Ami pedig különösen lenyűgöző Iscaac alakításában, az a különféle lelkiállapot rétegeinek ábrázolása, illetve az a folyamat, ahogy ezeket fokozatosan vedli le.

 

 

…Dafoe pedig ismét hátborzongató

 

Dafoe alig van a vásznon, de a megvilágított arcképének minden másodperce kísérteties, a látvány és a mozdulatlanság házassága, amely valami mélységesen gonosz és baljóslatú dolgot sugall. Sheridan pedig teljesen meggyőző az elkeseredett, eleinte bosszútól vezérélt, de mégis legbelül céltalan, naiv kölyök szerepében. Ő egy valóban tragikus és szívszorító figura -, aki nem igazán gondolta végig, esetlegesen milyen árat kell fizetnie, ha véghez viszi bosszútervét. A filmből egyedül Tiffany Haddish, a kaszinók világában élő üzletasszony karaktere lóg ki eleinte egy kicsit és nem mindig illeszkedik jól a két másik karakter jellemfejlődéséhez sem. A nő eleinte számító, később jobban kötődik a két férfihoz, de csak a film legvégére értjük meg, hogy ő mit keres ebben a történetben.

Érdemes még megemlíteni a rendkívül hangulatos zenei részt is, amelyet Giancarlo Vulcano és Robert Levon Been (Black Rebel Motorcycle Club) szereztek és amelyet rengeteget ad hozzá a film amúgy is nagyszerű hangulatához.

A Svindler ugyan nem mindenkinek szól, de ha hajlandó vagy belemerülni ebbe a különleges, lassan építkező filmdrámába, amely egy bűntudattól meggyötört, belső démonjaival küzdő kártyajátékosról szól, Oscar Isaac elképesztően profi főszereplésével, akkor egy egészen különleges történetű, hipnotikus, egyszerre megrázó és elgondolkoztató filmélményben lesz részed.

-BadSector-