Hard West 2 – Horror-XCOM a Vadnyugaton

TESZT – A horrorisztikus fordulatot vett vadnyugat ötvözése az XCOM taktikai stílusával korrekt elképzelés, ugyanis megvan a Western-sárm, és nem teljesen tekinthető klónnak sem a játékmenet. Az ilyen formában egyszerűbb játékmenetet pedig jól kiegészíti a jól megírt történet.

 

 

A játék sztorija a kissé alkoholista keresztnevű Gin Carter és bandájáról szól, akik egy hagyományosnak induló vonatrablásból jutnak el oda, ahová sosem szerettek volna.

 

 

Ülünk a vonaton

 

A vonat ugyanis kísértetjárta, és sokkal ördögibb mint aminek látszik. A Mammon névre hallgató démon szétszórja a bandát, és nekünk az első feladatunk az lesz, hogy szépen csődítsük össze a csoportunkat, és utána szóba jöhet a vonatrablás, meg azért Mammonnak is kijár egy fenékbe rúgás, hogy szépen takarodjon vissza a másvilágra. Ezzel az egésszel amúgy nem ábrázoltam, hogy a Hard West 2 története elég szépen meg lett írva, de nem véletlenül: nem kellene minden részletre kitérni, de az tetszetős, hogy a valódi, megtörtént események is bele lettek szőve a sztoriba. Érdemes rákeresni a XIX. századig gyakori szellemtáncra, mert a dark fantasy környezetnek például ez is a része. Nyugodtan mondhatom, hogy nem egy átlagosjános Western hangulatot hoztak össze a fejlesztők, és emiatt az összkép is jobb lett, de azért remélem, hogy ezt a horror stílust nem fogják a földbe döngölni a vadnyugati környezetben, mert ott van az Evil West is, ami elvileg szeptemberben jön a Flying Wild Hogtól.

De visszatérve a keménynyugatkettőre, hitelesnek tűnő karakterekkel erősödhet bandánk, és van azért pár érdekes ötlet is, ugyanis nem biztos, hogy sokan számítottak volna arra az élőhalott cowboyra, aki csak vissza szeretne térni a sírjához, ugyanis a szellemvonat sajnos életre keltette, de vannak rosszfiúk a préiről, bukott papok, vagy indián kincsek után vadászók is, akiknek bizony meg kell mérettetniük magukat a körökre osztott taktikai stratégiában, néhány csavarral: ha egy ellenfelet megölünk, az összes akciópontot visszakaphatjuk, így akár az is bekövetkezhet, hogy a jó pozíciók elfoglalásával pakk, pakk, pakk, egy kör alatt ledönthetjük az ellenfelek nagyobb részét, ám ahhoz jó felszerelés, meg azért megfontolt megközelítés is kelleni fog, nem beszélve például a pisztolyforgatók trick shot képességéről. Ezzel a tereptárgyakról lepattanhat a lövésünk, ami azért hasznos, mert így a rejtőzködő ellenfeleket meg lehet sebezni, és a kombózás (ami bravado néven fut) kellemes. Egy dolgot kiemelnék: el kell szakadni az XCOM-féle stratégiától, mert az itt nem teljesen tekinthető sikeresnek. A mesterlövész szerepe a Hard West 2-ben nem érződik annyira prominensnek.

 

A Flying Wild Hog, vagyis a Shadow Warrior 3 készítői a felelősek azért a zsigeri akció-lövöldéért, amit az Evil West ígér.

 

Minden kezdet nehéz

 

A Hard West 2 is egyike azon játékoknak, ahol bizony eleinte el kell sajátítani a trükköket, mert taktikázni kell. Itt mondjuk a lőfegyvereink felhozatalára, vagy mondhatnám, hogy a loadoutra is érdemes figyelni, így a pisztolyok mellett a karabélyok és a puskák is hasznosak lehetnek a karaktereink képességei mellett. Egyéb tárgyak is lesznek, de ezekkel se nagyon pazaroljunk, ugyanis a dinamitok offenzív, a sebtapaszok defenzív módon segíthetnek a küzdelmek során. Ha azoknak aztán vége, akkor egy nyíltabb világú térképet is kapunk, ahol lesznek felfedezhető lokációk is, így ha esetleg az utunkba esik egy elhagyatott bánya, lehet, hogy érdemes belesni oda, mert hátha találhatunk erőforrásokat, ha pedig nem, a párbeszédekre figyeljünk oda, mert ezek tetszetősek és szerteágazóak.

A játék eközben tesztelni fogja a moralitásunkat is, ugyanis ha egy sebesültbe futunk, nem biztos, hogy jó ötlet kifosztani, mert ha elvisszük a közelben levő kisvárosba, az ott lakók sokkal segítőkészebben állhatnak hozzánk. Ez csak egy példa. Változatosságra ebben a szemszögben sem lesz panasz. Arra viszont igen, hogy egyes harcok fárasztóan hosszúak tudnak lenni, és néhol ez meglepő lehet, hogy na, ez sokkal tovább tartott a kelleténél. Pont ezek alatt pazarolhatjuk el a készletünket, és ez lenne talán a másik komolyabb negatívum. Ha nem vagyunk felkészültek, akkor felkészülhetünk a harcra. Meg a kudarcra. Nos, átmentem Jesse és James párosába (aki nem ismerné, Pokémon).

 

 

Hard West 2 = 6 x 3 : 2 – 3/2

 

A Hard West 2 szerintem hét és feles, mert a játék maga képes egyedit felmutatni játékmenetével, és a hangulatát tekintve nincsen komolyabb hiányossága. Legyünk türelemmel az elején, meg ne nagyon pazaroljunk, így akár nyolcasnak is mondhatnám a pontszámot. Viszonylag minden aspektusa jó, még a grafika, a művészeti stílus is. Folytatásként is szerintem elfogadható alkotás lett, és mivel jelenleg 22,5 euróért meg lehet venni a Steamen, azt mondom, hogy ha a Western tetszik, esetleg az XCOM-féle taktikázás is a kedvünkre van, akkor ezen az áron is érdemes beruházni rá. Az eleinte nehéz kezdés miatt a türelmetlenek ne is próbálkozzanak, ők jobb, ha kihagyják…

-V-

Pro:

+ Hangulatos, kidolgozott
+ Vizuális stílusa nem rossz
+ A történet és a karakterek sem rosszak

Kontra:

– Eleinte nem sok esélyünk lesz
– Nem nagyon ad teret pazarlásra
– Néhol a csaták mintha túl sokáig tartanának


Kiadó: Good Shepherd Entertainment

Fejlesztő: Ice Code Games

Stílus: vadnyugati XCOM-klón

Megjelenés: 2022. augusztus 4.

Hard West 2

Játékmenet - 7.2
Grafika - 7.7
Történet - 7.4
Zene/hangok - 7.1
Hangulat - 8

7.5

Hatékony e hatlövetű.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu