Ütős rajttal kezdett PC-n a Marvel’s Spider-Man Remastered

Egyetlen bökkenő: úgy tűnik, hogy Peter Parker nem fog felülkerekedni Kratoson és Atreuson.

 

A Marvel’s Spider-Man Remastered teljes áron jutott el a Steamre (és az Epic Games Store-ra), így 60 dollárt/eurót, azaz jó 24 ezer forintot kell fizetni azért, hogy játszhassuk az eddig PlayStation 4-exkluzív játék PlayStation 5-ös felújítást is kapó átiratát. A rajt egy ilyen egyjátékos cím esetében fontos, ugyanis ez nem egy élő szolgáltatású, live service termék, ami hosszabb távra is lett tervezve (de idén már láthattunk ezzel kapcsolatban is oltári nagy zakót, amikor is a Square Enix és a PlatinumGames Babylon’s Fallja a Steamen egyetlen játékossal rendelkezett), és ebben az aspektusban a Sony elismerően bólinthat.

A Twitteren Benji-Sales arról írt, hogy a Marvel’s Spider-Man Remastered a Steamen egyszerre 64893 játékossal rendelkezett. Ez nem rossz eredmény, ám a szintén 2018-as God of War PC-s portja ennél magasabb számot ért el (73529 egyidejű játékos), de azért ez a teljesítmény sokkal jobb a Sony másik két PC-s megjelenésénél, ugyanis a Horizon Zero Dawn Complete Edition 56557 játékosig, míg a Days Gone mindössze 27450-ig jutott. (Talán emiatt is vetette el a Sony a folytatást, mert szerintük nem blockbuster cím a Bend Studio alkotása…)

Ez az eredmény pedig tanúsítja, hogy hiába jött ki közel négy éve PlayStation 4-en, majd közel két éve a Remastered verzió PlayStation 5-ön, van kereslet az Insomniac Games játéka iránt (amit a Nixxes Software portolt PC-re). Sőt, távolabbról vizsgálva ez azt is jelenti, hogy igenis van érdeklődés a PlayStation Studios fejlesztései iránt PC-n is, ám a Sony nem hajlandó arra, hogy az exkluzívok (mint például a The Last of Us Part I) egyszerre jelenjenek meg PlayStation 5-ön és PC-n.

Valamilyen PC-s integráció készülhet (erről nemrég írtunk, hogy a PlayStation PC-s weboldalán egy bizonyos szó gyanús lehet), de amíg nem hivatalos, csak találgatni tudunk.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu