Kemény lehet a Hulu Hellraiser-rebootja – R-besorolást kapott!

MOZI HÍREK – A Hulu nem fogja vissza magát a közelgő Hellraiser rebootjával, amelyben Jamie Clayton játssza Pinhead új inkarnációját.

 

 

Nem éppen a legsokkolóbb hír, de a következő Hellraiser-film R-besorolást kapott. A film, amely valamikor az év folyamán lesz elérhető a Hulu streaming csatornán, hivatalosan is megkapta az R besorolást a szokásos tényezők (erőszak, vér, horror, meztelenségi, szexuális tartalom) miatt.

A rajongóknak vegyesek lehetnek a gondolataik ezzel a reboottal kapcsolatban, hiszen mivel már tíz korábbi film is készült, sok rajongó úgy érezheti, hogy egy új rész semmit sem ad hozzá a franchise-hoz.

Az új feldolgozás azonban egy olyan különbséggel rendelkezik, ami felkeltheti az eredeti film rajongóinak érdeklődését, mégpedig az, hogy Clive Barker jóváhagyásával és részvételével készül. Barker, aki a film producere, tavaly szerezte vissza a Hellraiser jogait. Azt is elmondta, hogy elégedett a filmmel, és azzal csipkelődött, hogy nagyon hűséges az eredeti regényhez.

„Miután láttam David Bruckner új Hellraiser-filmjének néhány tervét, [megállapítottam, hogy] tisztelegnek az első film által megalkotott dolgok előtt, de aztán olyan helyekre visznek, ahol még sosem jártunk” – mondta Barker egy nyilatkozatában.

„Ez egy olyan léptékű Hellraiser, amire egyszerűen nem számítottam. David és csapata magába szívta a történet mitológiáját, de ami engem izgat, az a vágyuk, hogy tisztelegjenek az eredeti előtt, miközben forradalmasítják azt egy új generáció számára”.”

A Spyglass által a Hulu számára fejlesztett új Hellraiser rendezője Bruckner, forgatókönyvírói Ben Collins és Luke Piotrowski, a sztorit David S. Goyer írta. A filmben Jamie Clayton alakítja Pinheadet, a további szereplők között van Brandon Flynn, Goran Visnjic, Drew Starkey, Adam Faison, Aoife Hinds, Hiam Abbass és Selina Lo.

A film valamikor még 2022-ben debütál a Hulu csatornán, a pontos premierdátumot egyelőre nem jelentették be. Ez követi a Prey, a Predator-franchise legújabb részének közelmúltbeli debütálását, amely hihetetlen sikerrel mutatkozott be a streaming platformon. Talán hamarosan több horror rebootot és folytatást is láthatunk majd a Hulun.

Forrás: Flashnews11.com

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu