Kétszer annyi PlayStation 4 fogyott, mint Xbox One!

A Microsoft hivatalos dokumentumainak egyikében erősítette meg, amit eddig is saccoltak az elemzők: a 2013-as Xbox One-ból csak feleannyit tudott a cég eladni, mint a Sony a PlayStation 4-ből.

 

A brazil gazdasági védelmi igazgatási tanács elég erősen érdeklődik a Microsoft körül, mivel a cég fel kívánja vásárolni az Activision Blizzardot. Több dokumentum is felbukkant a kormányzati szerv weboldalán, ami azért releváns számunkra, mert a Microsoft rövid időn belül leállította az Xbox One értékesítésének hivatalos közlését, míg a Sony az idei első üzleti negyedéves (2022 áprilisa és júniusa között) jelentésében hagyta csak el a PlayStation 4 ilyen adatközlését.

A dokumentum 18. oldalán írja a Microsoft, hogy a Sony a konzolos értékesítések és felhasználói bázisok tekintetében több mint kétszeres eredményt ért el az előző konzolgenerációban. Kb. 116 millió PlayStation 4-et adtak el eddig (ez tavaly júliusi adat), így az Xbox One-ból kb. 58 milliót ért el, és bár a „több, mint kétszeres” kifejezés nem olyan tiszta, az Ampere Analysis 2020-as elemzésében hasonló adatot említett Piers Harding-Rolls, a cég elemzője.

2020 második negyedévének végén a PlayStation 4 felhasználói tábora 111 millió játékos volt, míg az Xbox One 51 milliónál járt, és már ekkor is repülő tempójú volt a Nintendo Switch az akkori 57 milliós adatával. A Sony egy hatékony brandet épített fel két és fél évtized alatt, és bár a Microsoft Harding-Rolls szerint versenyképesebb lett a jelenlegi konzolgenerációra, Európában az Xbox One-nal teret veszett a Microsoft, és a PlayStation brand a kiegyensúlyozottaban amerikai és egyesült királysági piacon kívül erősebb teljesítményre képes, és ez drámailag nem változott az új konzolokkal sem, függetlenül a Microsoft pozíciójától.

A megközelítőleg 58 milliós eladás nem olyan rossz, de az Xbox 360 ennek jó másfélszeresét hozta össze a 84 millió feletti eladásával (ami pedig a 24 milliós eredeti Xboxos teljesítménnyel összevetve ég és föld).

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu