A Valve lassan megelégeli a Dolphin Barn-t

A fejlesztő már több platformról is ki lett tiltva, és nem kizárt, hogy a Steamről is ki lesz rúgva.

 

Tavaly májusban kezdett a Dolphin Barn megkérdőjelezhető kommenteket tenni a gladiátormenedzsment stílusú játékába, a Dominába, ahol a puha férfiak és az LGBTQ közösség ellen emelte fel a szavát a játék patchnote-jaiban és a fórumon. A Twitterről és a Bandcampről a Domina hivatalos fiókja már el lett távolítva – az előbbi esetében mementóként megmaradt, hogy a transznemű fiatalok támogatását és a pedofíliát egyenlőnek tekintette a fejlesztő.

A legújabb patchnote-ban megerősítette, hogy a Domina Steam-fórumjáról is ideiglenesen ki lett tiltva, de a patchnote-ok közlésére még jogosultsága van. Ebben gyávának nevezte a Steam ügyfélszolgálatát és a Valve-ot, miközben a játék főképp negatív értékelései utalnak a fejlesztő nézeteire, a játék fóruma csatatér lett, és ha ilyen tiltás következett be, a Valve elkezdett figyelni, mert ők általában leveszik a kezüket a felületről. Nem biztos, hogy a játék további frissítéseket kap emiatt.

A fejlesztő megosztotta a Twitteren a személyes fiókján, hogy másodszor sértett szabályzatot azzal, hogy más felhasználókat inzultált, és a Valve moderátorai felfigyeltek arra is, hogy miután a játékosokat kitiltja a felületéről, abuzív kommenteket küld még bónuszban nekik. Nem szabad a Steames moderációs döntéseket megfordítani, hogy ezáltal szabálysértések következzenek be a játék fórumán, és a szabályok további be nem tartása az üzleti kapcsolatukat veszélyeztetheti (kitiltás jöhet). A Valve mindezt még nem erősítette meg.

A negatív értékeléshalmaz (bombázás) többnyire valóban nem magáról a játékról szól, így ebben az értelemben a Dolphin Barn hamis értékeléses kommentje helytálló, ám az érem másik oldalát se felejtsük el: a negatív értékelések alá a Domina-rajongók pedig a transz emberek ellen nyilvánulnak meg. A Valve csak akkor nyúl bele a tartalmakba, ha illegális, vagy nyíltan trollkodás. Ez messze ellentétes a Twitterrel vagy a Facebookkal, de azért régebben a Steamről le lett véve az Active Shooter, mert trollkodott a fejlesztő, és eléggé durván bánt a közönségével is.

Ez a történet még nem ért itt véget.

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu