Hasonlóan nagy, a tinihorrortól eltérő lehet a The Quarry rendezőjének következő játéka

Will Byles már azt is kitűzte, hogy ez a projekt mikor is juthat el a játékosokhoz!

 

Byles nem csak a The Quarry rendezője volt, ugyanis korábban a Supermassive Games másik nagy játékát, az Until Dawn-t is ő rendezte. A horror műfajban a BAFTA-díjat is elnyert stúdió jól ismert amiatt, hogy elágazó narratívákat képes felállítani. Byles a VGC-nek adott interjújában pedig elmondta, hogy ő igyekszik továbbra is nagyobb játékokon dolgozni (miközben a stúdió a Bandai Namconak folytatja a The Dark Pictures-antológiát).

„Szeretem azt a luxust, hogy igazán felfedezhetem a karaktereket, és ez egy hosszabb történetben meg is valósul. Néhány embert idegesít, mert unják, de én nagyon szeretem, hogy mélyre tudsz menni a karakterekkel, és olyan módon tudod feltárni a kapcsolatokat, ami egy rövidebb történetben nehezebb. Már elkezdtünk dolgozni [a következő játékon]. Nem igazán tudok róla túl sokat mondani. Ismét ugyanarról a horror műfajról van szó, ragaszkodunk hozzá. Méretét tekintve a The Quarry-nek felel meg… és nagyjából ennyit mondhatok anélkül, hogy túl sokat elárulnék.

Nem tudom, meddig tudjuk még tovább nyújtani a tinihorror dolgot, mert különösen, ha megpróbáljuk felrázni, a meglepetések száma, amiket hozzá lehet tenni, korlátozottá válik. A The Dark Pictures a horror műfaj több száz változatát vizsgálja. Amit most nézünk, és nem tudom pontosan megmondani, hogy mi az, egy kicsit elrugaszkodik ettől a fajta sztenderdtől, de még mindig nagyon is klasszikus horror. Az biztos, hogy nem kell hét évet várni rá, ami az Until Dawn és a The Quarry között eltelt. 2025, vagy talán 2026 lesz, amikor megjelenik,” nyilatkozta Byles.

A Supermassive-ot nemrégiben teljes egészében felvásárolta a dán Nordisk, és a stúdió szerint így több „lőszer” lesz a projektek megvalósítására. A növekvő tekintélyüket bizonyítja a The Quarry is, hiszen ebben több hollywoodi színész is játszottak (David Arquette, Ariel Winter, Justice Smith, Brenda Song, Lance Henriksen, Lin Shaye). És Byles kiemelte, hogy továbbra is törekednek a színészi tehetségekre, mert szerinte nem lesz sok idő, mire ott leszünk, hogy a legnagyobb hollywoodi színészek a játékipar szereplőgárdájában is előkelő helyet foglalnak el.

„Nem hiszem, hogy ez messze van. Leginkább arról van szó, hogy hány napra kapjuk meg őket, mert ez nagyon drága, és a forgatás nagyon sokáig tart. Szóval ez egy kicsit problémássá válik. Ha olyan valakit kapunk mint Tom Cruise, akkor az akár a teljes költségvetést is elviheti. Azonban van egy érv, hogy ezek vállalkozások, és vissza kell szerezniük a pénzüket; van egy bizonyos költségvetés, amit ha túllépsz, nem tudsz több példányt eladni a játékból – hacsak Tom Cruise nem ad hozzá néhány milliót. Azt hittük, hogy David Arquette-et soha nem kapjuk meg, de azért erőltetjük. És most az emberek olyan módon fogadják a hívásainkat, ami korábban nehezebb volt, amikor ez nem egy olyan médium volt, amit nem értettek. A fiatalabbaknak sokkal könnyebb, mert ők ismerik ezt a dolgot,” tette hozzá Byles.

Szóval még három évet várnunk kell a következő játékára.

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu