Bűnözőgyártással vádolja az amerikai államokat a börtönbe vonuló Dr. Bitcoin

Ő azzal védekezik, hogy azért jutott végül a célkeresztbe, mert rendszeresen használja a Bitcoint.

 

Mark Alexander Hopkins, akit Dr. Bitcoinként vagy Rizzn-ként ismerhetünk, bűnösnek vallotta magát, és emiatt akár 15 hónapos börtönbüntetést kaphat, mert illegális vállalkozást működtetett, amiben készpénzt konvertált kriptovalutára. A Cointelegraph szerint ha Rizzn-t kérdeznénk erről, ő azt válaszolná, hogy ő a „magánélet elleni állami háború és az igazságszolgáltatási rendszer általános romlottságának” áldozatának tartja magát, továbbá azt is mondja, hogy „Texas és más amerikai államok erőltetik a bitcoin bevezetését, ezzel pedig szó szerint bűnözőket gyártanak.”

Rizzn egy kifejezetten hosszú Twitter-threadben beszélt arról, hogy eddig nem tudta, hogy a Bitcoin P2P egy szövetségi bűncselemény, ami miatt akár öt év szabadságvesztés is kiróható, miután tavaly júniusban egy rendbeli engedély nélküli pénzátutalási üzlet működtetésében bűnösnek vallotta magát. Hopkinsnál 2019-ben házkutatást tartottak, miután köze volt egy nigériai lottócsaláshoz, mivel állítólag 500 ezer és másfél millió dollár közötti összeget vett át a csalóktól, és díj ellenében Bitcoinra váltotta át azt. Ő azt mondja, hogy nem volt tudomása arról, hogy ügyfelei körül nyomozás indult bűncselekményük miatt. Laikusan fogalmazva az ügyfeleinek pénzt mosott.

A Twitteren kiemelte, hogy azért érdemes az ő ügyére figyelni, mert ő egy senki. Nincs a dark weben, messze nem azon a szinten vna mint Edward Snowden, aki az NSA-nak dolgozott, és Julian Assange-tól is messze van, mert nem osztott meg nemzeti titkokat. Szerinte ő csak egy átlagos bitcoinos. A hatóságoknak azonban elismerte, hogy megígérte, hogy többet nem fog a csalók üzletébe belekevredni, és jól járnának, ha a pénzintézetek jelentési kötelezettségét figyelembe veszik, így a 9500 dollár alatti befizetéssel számolnak, nem lenne rajtuk figyelem. Azt is kérte a csalótól, hogy hazudjon a pénzintézeteknek: ő marketinges cégként van beállítva, a csaló pedig egy kampányért fizetne, olvasható a Texas északi körzetében működő amerikai körzeti ügyészség sajtóközleményében.

„A vádlott figyelmen kívül hagyta a szövetségi törvényeket, és lehetővé tette a csalók számára, hogy a Bitcoin segítségével a bűnüldözés radarja alatt tevékenykedjenek. Eltökélt szándékunk, hogy megszabadítsuk a Bitcoin-piacot mindenkitől, aki tudatosan segít a bűnözőknek illegális nyereséget rejteni a kriptotárcákba,” mondta Prerak Shah megbízott amerikai ügyész.

Hopkins azzal vádolja az államot, hogy „bűntényeket konstruál nekünk, és a blokkláncnak hosszú a memóriája; az értelmes kormányzat, valamint a bukott társaink mellett ki kell állnunk.”

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu