Steam Deck: újabb rendelési kör, és most már a dokkra is bejelentkezhetünk!

A Valve kis lemaradással is, de végre a dokkot is előrendelhetővé tette, így valóban a Nintendo Switch vetélytársa lehet Gabe Newell készüléke.

 

Most egy kicsit más a helyzet a Valve hordozható PC-jével kapcsolaban, ugyanis ezúttal nem az történik, hogy előrendelünk, a Valve pedig majd emailben értesít, és aztán rövid időn belül intézkednünk kell, különben máshoz vándorol a készülék, ha időben reagál. Most viszont úgy látjuk, hogy foglalás nélkül lehet itt megkaparantinani egy Steam Decket, ami ugyebár három változatban (64 GB eMMC, 256 GB NVMe SSD, 512 GB NVMe SSD tárhellyel) kapható. Mindössze 1-2 hetet kell várni a postázásra (majd aztán még egyszer ugyanennyit, köszönhetően a Magyar Posta és a vámkezelés csodálos tempójának).

Jó hír továbbá, hogy a Steam Deck Docking Station is előrendelhetővé vált. Ennek ára 100 euró lesz (forintban ez 42-43 ezer, de ezen nincsen áfa, vámköltség és jobban teljesít), és ennek segítségével a Steam Decket pillanatok alatt egy televízióra vagy más kijelzőre csatlakoztathatjuk. Aki esetleg erre várt már jó ideje, itt intézheti a foglalót.

A Valve így jellemezte a dokkot: „A Steam Deck Docking Stationst úgy terveztük meg, hogy bővíthesd játékberendezéseidet. Akár a nappali TV-jéhez csatlakoztatod a Decket, a munkaasztalodon állítod fel, vagy az éjjeliszekrényeden töltöd a rendszert, a dokkoló tökéletes arra, hogy bővítsd a Steam Deck használati helyeit és módjait. Nem túl nagy és nem is túl kicsi: a Steam Deck Docking Station pontosan a megfelelő méretű és alakú, hogy biztonságosan tartsa a Deckedet. A pontosan megfelelő hosszúságú, megfelelő szögben elhelyezett USB-C csatlakozótól kezdve a formázott, a karcmentességet biztosító gumifelületig a Dock a Steam Deckhez készült.”

A Steam Deck valóban jóval sikeresebb mint a Steam Controller vagy a Steam Machines volt. A hordozható PC-ről már a Valve is úgy beszélt, hogy többgenerációs készülék, így csak idő kérdése, hogy bemutassák a következő (és minden bizonnyal erősebb) modelleket is.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu