Tőzsdei mélyrepülésben a Tencent!

Már ott tart a nyugati játékiparban is jelen levő kínai techcégek egyike, hogy már egy rizsbort (baijiu-t) gyártó cég értéke is nagyobb náluk.

 

A Tencent és a NetEase mostanában mindenhol ott van, viszont az előbbi hatalmas csalódást könyvelhet el. Már nem ez a cég az, amit a legértékesebb kínai vállalatként nevezhetünk: a Bloomberg arról tudósít, hogy a Tencent részvényeinek értéke öt éve nem látott alacsony szintre esett, és a piaci tőkeértéke szeptember végén a kínai cégek között a második helyre vitte le a techóriást. Az első helyen immáron egy Guizhou-központú, Maotai rizsboros cég, a Kweichow Moutai értéke 235 millió dollárral nagyobb a Tencenténél.

Eközben tavaly a Tencent részvénye 50 és 90 dollár között mozgott, és abszolút megállíthatatlannak tűnt, ám a hazai pálya nem lejt nekik. A kínai techcégekre ráállt a 20. kongresszusát épp lezáró Kínai Kommunista Párt, ami a zéró-COVID szabályzait továbbra is erőlteti, és az ország gazdasági teljesítménye sincs jó hatással a Tencentre (de ez több kínai cégre is ugyanúgy vonatkozik). 2021 eleje óta a cég értéke 650 milliárd dollárral zuhant, és idén szeptemberben kapott egy új játékuk engedélyt a megjelenésre Kínában (ugyanis ott befagyasztották az eféle ellenőrzéseket).

A kínai helyzet miatt döntött úgy a Tencent (és a NetEase is…), hogy külföldön kell terjeszkedni, mert itt szabadabb helyzetük van mint otthon, de nem tűnik úgy, hogy a küszködő időszakuk egyhamar befejeződik. A koronavírus nem fog hirtelen eltűnni, a játékokat a cenzorok nem nagyon fogják ellenőrizni, miközben a Kweichow Moutai a fogyasztóközpontú ágazatoknak szánt kormányzati támogatásból is kapott. Innen lesz szép a Tencentnek felállnia.

Pedig volt bajuk rendesen: igaz, hogy a Ubisot legnagyobb részesedésével bíró családi vállalkozásba bevásárolták magukat, az Amazonnal tervezett Gyűrűk Ura MMO-juk törölve lett, és Hangzhou-ban nyitottak egy mesterséges intelligencia által vezérelt hotelt (ezt már leírni is ijesztő, hát még ott eltölteni egy éjszakát). Mi történhet ezek után…?

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu