Még embargós a Babylon, de szép jövőt jósolnak neki

MOZI HÍREK – Viszonylag sokan látták már az előttünk álló hónapok nagy moziszenzációjának ígérkező Babylont, de „hivatalos” kritika még nem jelent meg róla, mert a gyártó Paramount stúdió embargót hirdetett vele kapcsolatban legalább december közepéig.

 

A közösségi médiában persze nem lehet semmit zár alá helyezni, így a platformokat ellepték a túlnyomórészt nagyon pozitív értékelések. A Deadline vezető kritikusa, Pete Hammond pedig rögtönzött és bevallottan nem tudományos igényű közvéleménykutatást végzett a Filmakadémia általa ismert tagjai között, akik mind azt mondták, hogy a Babylon alkotói nem távoznak majd Oscarok nélkül a februári gáláról. Hammond szerint a mostani suttogó propagandából olyan lavina lehet két hónap alatt, hogy komoly tarolás várható a díjkiosztón.

A 188 perces eposz Hollywood változókorába kalauzol, amikor a mozi kezdett áttérni a hangosfilmre, ami a némafilm-sztárok alkonyát vetítette előre. Ilyen karaktert alakít Brad Pitt, akinek figuráját John Gilbertről, a korszak egyik legnagyobb sztárjáról mintázták, mellette pedig Margot Robbie tündököl. Az általa megformált gátlástalanul ambiciózus színésznőben a beavatottak könnyen felismerhetik ó-Hollywood nagy üdvöskéjét, Clara Bow-t. A történet igazi főhőse azonban a mexikói származású Diego Calva játszotta ifjú jövevény, akit megigéz az álomgyár csillogása a maga összes perverziójával, és megkezdi a maga diadalmas útját fölfelé, hogy aztán drágán megfizesse az árát merészségének.

Hammond szerint a Babylon első kétharmada kiváló vígjáték, majd egészen sötét árnyalatok kezdenek feltűnni, amint a hősök átlépik lehetőségeik határát, és elkapja őket az örvény.

„Az ültette el a fülemben a bogarat, hogy mindig is érdekelt a filmtörténet, különösen Hollywood őstörténete – mondja a forgatókönyvíró-rendező, Damian Chazelle (Oscar-díjat kapott a Kaliforniai álomért). – A húszas évek vége fura időszak volt. Öngyilkossági járvány pusztított az álomgyárban, emellett olyan drog-túladagolások fordultak elő, amiket öngyilkosságnak is fel lehet fogni, és mindez bizonyos mértékben összefüggött azzal, hogy a némafilmnek bealkonyult.”

Hammond úgy okoskodik, hogy az Amerikai Filmakadémia tagjai szeretik azokat a filmeket, amelyek Hollywoodról szólnak, és még inkább örülnek, ha az adott produkció jól meg is van csinálva. A Babylon ennek jegyében behúzhatja az Oscar-jelöléseket a fő kategóriákban (legjobb film, rendező, forgatókönyv, főszereplők), és akkor még ott van a látvány meg a hang is, mert Chazelle ezen a téren sem spórolt.

(Babylon – hazai bemutató: 2023. január 19.)

Forrás: UIP DUNAFILM

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu