Külső nézetes lövöldözős játék lesz a Bungie új IP-je?

A stúdió nem csak a Destiny-vel kíván foglalkozni, és már évek óta készülnek egy új IP-re.

 

A Bungie persze nem csak a Destiny kapcsán lehet ismerős, ugyanis korábban a Marathon, a Myth, illetve a Halo IP-k fűződtek a stúdióhoz, ami 2018 júniusában a kínai techóriások egyikétől, a NetEase-től kapott 100 millió dolláros befektetést, hogy több franchise-zal foglalkozhasson a csapat. Azóta a Bungie függetlenné vált az Activision Blizzardtól, és a Destiny IP-je is a kezeik között maradt.

Emlékezzünk csak vissza arra, hogy anno Pete Persons, a Bungie vezérigazgatója mit mondott, amikor kínai pénz állt a házhoz: „Ez az új partnerség lehetővé teszi számunkra, hogy felgyorsítsuk nemzetközi elképzeléseinket, miközben új csapatokat építünk ki, amelyek vadonatúj élmények nyújtásával foglalkoznak. A NetEase hozta létre és üzemelteti a világ néhány legnépszerűbb játékát. Izgatottan várjuk, hogy tapasztalatukat a Bungie történetének új fejezetébe lépve hozzák be.”

Néhány hónap múlva már a Matter névre egy védjegyük volt, de a Bungie éveken át néma csendben volt az új IP-je kapcsán. 2021 elején viszont növekedési terveiről adott számot a stúdió: 2022 őszére költözés egy új stúdióba, és legalább egy új IP 2025-ig esedékes megjelenését ezt meg is valósíthatja. Erre utal egy vezető játékmenetért felelős mérnöki álláshirdetés is. Ebből megtudtuk, hogy ez egy külső nézetes akciójáték lesz (ez tehát a Halo és a Destiny után jelentős változás lesz). A hirdetés korábbi verziója még azt is megemlítette, hogy a játék a Tiger Engine-en fut. Ez a stúdió saját technológiája, amit a Destiny 2-ben is használ.

Lehet, hogy közben engine-t váltottak. Ha továbbra is 2025-re tervezik a megjelenést, akkor nem kizárt, hogy jövőre valamit már hallani fogunk hivatalosan is a Bungie új IP-jéről, de az sem kizárt, hogy a stúdió a Marathon IP-jét is feltámaszthatja egy kimenekítős lövöldözős játék segítségével (de akkor ez egy másodlagos projekt lesz a Matter mellett, ha igaz a pletyka).

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu