Élet a Google Stadia után: a Ubisoft kárpótlása már-már nevetséges

A francia kiadó nem biztosít zökkenőmentes átugrást a Google Stadiáról mondjuk a PC-re.

 

Már egy hónapja sincs a Google Stadiának hátra (január 18-án lesz a temetése), és már többen is elég korrekt módon megoldották az onnan való elköltözést (a Bungie, az IO Interactive és a CD Projekt RED három jó példa), hogy a Google felhős platformján játszók máshol folytathassák. Ezzel szemben a Stadia talán legnagyobb támogatója, a Ubisoft (ami amúgy a másik felhős szolgáltatás, az Amazon Luna mellett is teljes mellszélességgel kiáll) nem nagyon veszi komolyan a szolgáltatás leállását.

Igaz, hogy a legtöbb Stadiás játékhoz a hozzáférésünk megmarad, ugyanis a Ubisoft Connecten „ingyenesen” hozzáférhetünk, az Egyesült Államokban pedig az Amazon Luna egy alternatíva lehet, továbbá egy hónapig ingyen ki lehet próbálni az Nvidia szolgáltatását, a GeForce Nowot. A közleményük így szól (így ők elmagyarázzák, miért is nevetséges, hogy mennyire nem veszik ezt komolyan):

„Függetlenül attól, hogy a Ubisoft-játékok a Google Stadia révén vannak a birtokodban, vagy a Ubisoft+ Multi-Access segítségével szeretnéd folytatni a felhőalapú játékot, a Ubisoft segít megkönnyíteni az átállást más platformokra. Azoknál a játékoknál, amelyek a Ubisoft Connecten keresztül a cross-progression megvalósult (például a Far Cry 6 és az Assassin’s Creed Valhalla), ott folytathatod, ahol a Stadián abbahagytad. A Ubisoft a Stadia játékokon birtokolt Ubisoft-játékok PC-s verzióit külön költség nélkül adja neked, és ezek a játékok automatikusan hozzáadódnak a könyvtáradhoz a Ubisoft Connecten keresztül. Ne feledd, hogy a játékokban lévő virtuális valuta nem fog átjönni a Stadiaból a Ubisoft Connectre vagy bármely más platformra, ezért mindenképpen költsd el január 18-a előtt, mivel a cross-progression opcióval rendelkező játékokban vásárolt tárgyak követni fognak téged.

Ha eközben a Stadián keresztül előfizetsz a Ubisoft+ Multi-Accessre, akkor kapsz egy emailt, amelyben utasításokat kapsz arra vonatkozóan, hogyan regisztrálhatsz közvetlenül a Ubisoft+ weboldalán keresztül, valamint egy utalványt egy hónapos ingyenes Ubisoft+ hozzáféréshez. Az Egyesült Államokban a Ubisofton keresztül előfizetett játékosok az Amazon Lunán keresztül is folytathatják a Ubisoft+ játékok streamelését, míg az Egyesült Államokon kívüli meglévő előfizetők hat hónapig kedvezményesen juthatnak hozzá a Ubisoft+ Multi-Accesshez,” írja a francia kiadó.

Tehát: nincs összefüggő terv az elmentések átvitelére, és csak öt játékukban lesz ilyesmire mód ((Assassin’s Creed: Valhalla, Far Cry 6, Immortals Fenyx Rising, The Division 2, Watch Dogs: Legion). A további harmincvalahány játékuk pedig egyszerűen egy újrakezdést fog igényelni, de például a Just Dance 2020 vagy a Just Dance 2022 nem jön velünk PC-re. A virtuális valuta elköltésére való javaslat is kifejezi, hogy ők ezt kb. kötelező rosszként kezelik, és nem veszik figyelembe a játékosokat.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu