Nintendo Switch Pro: tervezték? [VIDEO]

Egy meglepően erős forrásból halljuk azt, hogy a Sony és a Microsoft után a Nintendo is tervezett egy félgenerációs hardverfrissítéssel…

 

Az Eurogamerhez tartozó Digital Foundry az ipari standard a játékok technikai (frame rate, felbontás…) elemzéseiben, és most a heti műsoruk, a DF Direct során ugrott fel témaként a Nintendo Switch Pro, amiről pletyka formájában mi is éveken át hallottunk (és írtunk is róla) 2020-tól kezdve. Először azt hallottuk, hogy egyedi processzort kaphat az Nvidia Volta architektúrájára építve. Aztán a Bloomberg említette, hogy akár a 4K felbontás is támogatott lehet, és ebből adódóan a számítási teljesítménye is erősebb lehet.

2021-től kezdve pedig elszaladt a szekért a pletykákkal: javuló handheld mód, Nvidia DLSS támogatás, a régebbi játékok teljesítményének és felbontásának javítása, nagyobb dokk Ethernet-csatlakozóval és két USB 3.0-val… igaz, ez a dokk a kábeles internetcsatlakozással megvalósult, hiszen a Nintendo Switch OLED ilyennel rendelkezik, ám a 3.0-s USB portok azért lemaradtak. Később egy kínai Switch-kellékeket gyártó cég reménykedett abban, hogy 2022-ben jöhet a Nintendo Switch Pro, de végül ez nem valósult meg.

Viszont John Linneman, a Digital Foundry egyik szerkesztője (aki a DF Retro sorozatot is vezeti) szóba hozta, hogy állítólag a nagy N tervezett egy erősebb Switch-csel: „Azt hiszem, hogy volt egy pont, amit a különböző fejlesztőkkel folytatott beszélgetésekből értettem meg, hogy tervben volt valamiféle félgenerációs Switch-frissítés, és úgy tűnik, hogy ez már nem történik meg. Így elég egyértelmű, hogy bármit is csinál legközelebb a Nintendo, az a tényleges következő generációs hardver lesz.” Hozzátette, hogy így egy új konzol készül, ami 2024-ben jöhet, de ez jóslat a részéről. Ez egybe esik az Nvidiához köthető egyik pletykával: a Tegra239 SoC nyolc magos processzorral, DLSS-támogatással, illetve sugárkövetéssel rendelkezhet, és ez túl nagy ugrásnak tűnik, emiatt új platformnak kell kezelnünk, nem csak egy frissítésnek.

Így nem valószínű, hogy a The Legend of Zelda: Breath of the Wild története megismétlődhet. Az 2017 márciusában a Switch nyitócímeinek egyike volt (de Wii U-ra is megjelent). Most viszont jön a The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom, ami jelenleg május 12-én jöhet. Hacsak nem tolja el a Nintendo 2024-re, kizárt, hogy kapásból új hardver is legyen mellette.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu