PS5 és Xbox Series X|S eladások összehasonlítása az USA-ban, 2022 novemberi számok alapján

A VGCharts nevű weboldal közölt egy számszerű összehasonlítást a PS5 és Xbox Series X|S eladások alapján. Talán nem meglepő, hogy a PS5 vezet, de vannak még itt érdekességek és az idei év is változó lehet…

 

Az Xbox Series X/S és a PlayStation 5 2020-ban szinte egyszerre jelent meg, előbbi november 10-én, utóbbi november 12-én mutatkozott be bizonyos régiókban. A két konzol (illetve három, hiszen az Xboxnak két változata van) azóta is próbálja egymást megverni az eladásokban, és az USA-ban aránylag szoros a verseny köztük, legalábbis egy nemrég megjelent felmérés szerint.

A VGCharts rendszeresen közöl cikkeket arról, hogy saját számításaik szerint miképpen teljesítenek a jelenlegi konzolgeneráció konzoljai a piacon. Legutóbbi jelentésükben 2022 november végéig összesítették az eladásokat, és azt találták, hogy az Egyesült Államokban továbbra is a PlayStation 5 vezet: a Sony 10 324 530, a Microsoft pedig 9 316 728 darabot adott el a megjelenés óta eltelt 25 hónapban. Ez azt jelenti, hogy a PS5 valamivel több mint egymillió eladott konzollal jár elöl az országban.

A VGCharts információi szerint a PS5 előnye az elmúlt hat hónapban egyfolytában nőtt, fél évvel ezelőtt még 550 000 darab körüli darabszámmal vezetett. Az Xbox viszont még a mostaninál is jobban le volt maradva, 2021 októberében több mint 1,25 millió konzol volt a lemaradása. Az előző generációhoz képest azonban mindkét brand alulteljesít, ugyanebben az időszakban több PS4-et adtak el, mint PS5-öt, és több XBO-t, mint XSX/S-t.

Természetesen ezek a számok csak becslések, hiszen a Sony hivatalos jelentése szerint eddig több mint 25 millió PlayStation 5-öt adtak el világszerte (ez tavaly októberben volt), míg a Microsoft nem közöl adatokat az Xbox Series X/S eladásokról. A Niko Partners elemzője, Daniel Ahmad 2022 januárjában azt írta, hogy a zöld oldali készülékekből 12 millió darabot adhattak el világszerte.

2023-ban várhatóan érdekesebb lehet a verseny a PS5 és Xbox Series X|S eladások tekintetében, lévén az Xbox idén végre piacra dob néhány nagy exkluzív játékot (Starfield, Redfall, Forza Motorsport), és vélhetően a Game Pass is komoly szereplő lesz. A PlayStation részéről amúgy biztosan számíthatunk a Marvel’s Spider-Man 2-re, amely valamikor ősszel kerül a boltokba.

Forrás: VGCharts

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu