Több, még be nem jelentett projekt is készül a Bungie-nál

Az immáron a Sony Interactive Entertainmenthez tartozó stúdió több játékkal is foglalkozik a kulisszák mögött.

 

Tom Farnsworth, a Bungie senior dizájnvezetője és kreatív vezetője egy olyan képet tweetelt, ami a Destiny IP-re való váltás óta megjelent tartalmakat ünnepli. Csakhogy a Washington államban található Bellevue-ban elhelyezkedett stúdió nem kizárólag ezzel az IP-vel foglalkozik, ugyanis egy későbbi tweetben érdekes dologra hívta fel a figyelmet: „Ez a pajzs (a stúdió logójában) megmutatja, hogy így néz ki 11 év a Bungie-nál. Minden egyes érem a több mint 25 Destiny-kiadás egyikét jelképezi, amelyet játékosok millióinak adtunk át. Ez idő alatt teljesen megváltoztattuk a játékfejlesztés és az üzletmenet módját, és a szigorúan dobozos termékekről átálltunk az élő szolgáltatással működő játékokra. A Sony támogatásával pedig számos be nem jelentett projekten is dolgozunk. Csatlakozz hozzánk!”

A Sony még tavaly január végén jelentette be, hogy 3,6 milliárd dollárért fel fogja vásárolni a Bungie-t (ez a bejelentés nem sokkal azután történt, hogy a Microsoft az Activision Blizzarddal kapcsolatban közölte szándékát), és a tranzakció július közepére le is zárult. Elvileg a stúdió továbbra is multiplatform maradt. A Sony azt mondta, hogy az élő szolgáltatású, live service játékokban tapasztalt csapatot akart, mert ezen a területen terjeszkedni akar, a Bungie pedig transzmédiává alakítaná az IP-it, de főképp a Destiny-t, hogy az például a TV-ben is látható lehessen. A stúdió 2018 júniusában 100 millió dolláros befektetést kapott a kínai techóriás NetEase-től, hogy egy másik csapatot is létrehozhasson, hogy a Destiny mellett mással is foglalkozhasson. 2019-ben Pete Parsons, a Bungie vezérigazgatója kitűzte, hogy 2025-re ki kell jönnie az új IP-jüknek.

Az új IP neve egy szabadalmi regisztráció alapján Matter lehet, és 2020 elején már ehhez keresett a Bungie embereket. Az állásajánlataikban a játékot kedvesebbnek, poénosabb karakterekkel rendelkezőnek nevezte, és kb. két hónapja pletyka formájában a régebbi IP-jük, a Marathon is felbukkant lehetséges tervként.

Úgyhogy alakulnak a dolgok a Bungie körül…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu