A Sony szerint a Microsoft zaklatja őket az Activision Blizzard-felvásárlás miatt!

És megszólalt Bobby Kotick, az Activision Blizzard King vezérigazgatója is, aki pedig a Sony-t mocskolta be…

 

Nemrég írtunk arról, hogy a Microsoft beidézte a Sony-t is a peres eljárásba, amit az amerikai szövetségi kereskedelmi bizottság, az FTC indított a redmondiak ellen (ugyanis szerintük trösztellenes lenne, ha a 68,7 milliárd dolláros tranzakcióval felvásárolhatná az Activision Blizzard Kinget a techóriás). Erre a Sony-nak kötelező volt válaszolnia, és a dokumentumban nyilvánvaló zaklatásnak kezeli a cég a Microsoft próbálkozásait:

„A Microsoft idézése 45 dokumentumigénylést tartalmaz három alrészlettel, összesen több mint 120 különálló dokumentumkéréssel. Emellett 52 meghatározott kifejezést és 21 utasítást tartalmaz, amelyek többsége növeli az idézés terjedelmét. Ezek a kérések a Sony Interactive Entertainment (SIE) üzleti tevékenységének szinte minden aspektusával kapcsolatos valamennyi dokumentumot, valamint az értékesítési, pénzügyi és személyes felhasználói adatok (pl. a felhasználók születési dátuma, országa, neme, valószínűleg több millió felhasználó esetében) széles körét követelik.

E kérelmek közül tíz több mint 11 évre visszamenőleg kér anyagokat. Az intenzív erőfeszítések után is, amelyekkel a SIE tárgyalásokat folytatott a terjedelemről, becslés szerint csak a SIE által a hét letétkezelőtől felajánlott letéti fájlok rendelkezésre bocsátása körülbelül 2 millió dollárnyi költséggel jár, és ezek a dokumentumok csak egy részét teszik ki annak, amit a SIE felajánlott. Ennél többet nem arányos másra hárítani. […] A Microsoft követelése a SIE vezetőségének teljesítményértékelésére vonatkozóan nyilvánvaló zaklatás. A bíróságok még a munkaügyi ügyekben is megkövetelik a relevancia konkrét bizonyítását, mielőtt a személyi akták bemutatását megkövetelnék,” írja a Sony. Ezzel nehéz vitatkozni. A Kotaku írt arról, hogy D. Michael Chappell bíró is egyetért a Sony-val…

Beszéljünk Kotick a Fox Businessnek adott interjújáról is. Ebben kb. annyit mond, hogy a Sony nem válaszol az Activision Blizzard King hívásaira, de hagyjuk Kotickot megszólalni: „Úgy gondolom, hogy jelenleg olyan szabályozókat tapasztalunk, akiknek nagyon kevés tapasztalatuk van az iparágunkkal kapcsolatban. Idővel valószínűleg sok konszolidáció történik meg. Ez egy rendkívül széttöredezett iparág, és ma a japán és kínai vállalatok a domináns szereplők. Úgy gondolom, ahogy kezdik megismerni az iparágat, rájönnek, hogy ez az aggodalom alaptalan. Kezdjük azzal, hogy „Mi is az a Call of Duty?”. Ez egy katonai szimuláció, amely a történelem során szerzett katonai tapasztalatokon alapul. Ebben az ötletben nincs semmi védett. Ha a Sony például a katonaságon alapuló játékokat akarna készíteni, akkor van egy filmstúdiójuk és egy könyvtárnyi televíziós programjuk, amelyek mind ihletettek. Ilyen például a The Last of Us, ez a fantasztikus új sorozat, amely az HBO-n fut, de ezt is egy videojáték alapján hozták létre. Szóval óriási a verseny. Szerintem ha a szabályozók kezdik ezt megérteni, akkor másképp fognak gondolkodni erről a tranzakcióról.

A Sony ignorálja a hívásainkat. Ezért azt hiszem, az egyik dolog, ami meglepő számunkra, hogy ez az az időszak, amikor általában a jövőről és a partnerség új lehetőségeiről beszélgetnénk, de ők nem válaszolnak a hívásainkra. Így nem tudom, hogy olyan értékesek vagyunk-e, mint amilyennek a szabályozóknak mutattak minket. Az emberek évek óta próbálkoznak a videojátékok adaptációjával, és ez nem jött össze nekik. A Sony egyik hatalmas versenyelőnye, hogy televíziós és filmes kapacitással, valamint gazdag IP-könyvtárral rendelkezik, így képesek voltak olyasmire, amire más cég nem, és szerintem azért valósulhatott meg, mert a játékot készítő fejlesztő cégnél egy rendkívül tehetséges csapat dolgozott, és valóban ki tudták használni a Sony erőforrásait. Ez olyasmi, amivel nekünk és a Microsoftnak versenyeznünk kell majd. A Microsoftnak nincs filmstúdiója, filmkönyvtára, televíziós részlege, zenei részlege, amelynek piaci részesedése szerintem 35-40%-os lehet a zeneiparban. A [Sony] mindezeket az eszközöket olyan egyedi módon tudja felhasználni, amire a Microsoftnak nincs lehetősége,” mondta Kotick.

Lulu Cheng Meservey, az Activision Blizzard kommunikációs igazgatója januárban írta a Twitteren, hogy a The Last of Us sikerei miatt nem lesz baj a Sony-val, ha a Microsoft tranzakciója megvalósulhat…

Forrás: WCCFTech, PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu