Rozsdásodás az ASUS ROG Z690 Formula alaplapjain, már készül a javítás!

TECH HÍREK – Az ASUS csúcskategóriájú alaplapja az EK vizesblokkban rozsdásodik, és a cég ezt mihamarabb helyre akarja hozni.

 

Kicsivel több mint egy éve, hogy az ASUS kiadta a ROG Maximum Z690 Formula alaplapot, amit a cég a hybrid hűtési rendszerével hirdetett. A feszültségszabályozó modul körüli területre tett dizájn az EK CrossChill III-as terveket használja, ami a belső energiaellátásnak ad jobb hűtést, ha egy egyedi hurkú vízhűtési megoldással párosul. A bemutatója során az ASUS a vizesblokkot nikkelezettnek nevezte, de kiderült, hogy ez nem igaz, ugyanis a blokkon nikkelezett alumínium van a bronz helyett, írja a TechPowerUp.

Ez a párosítás pedig nem éppen szerencsés, és a történelem megismételte önmagát, mivel az ASUS az első generációs ROG Formula során hasonló megoldást alkalmazott, és ott is a korrózió, magyarul rozsdásodás lett ennek az eredménye. Az alaplap megjelenése óta eltelt egy év, és például a Redditen is olvasni lehet, hogy a VRM vizesblokkon belül rozsdásodásról számoltak be többen is. Mivel többen is már hónapokkal ezelőtt beszámoltak erről, kicsit szomorú, hogy az ASUS és az EK eddig várt a reakcióval. Az EK válaszát egy felhasználó megosztotta, ezt lefordítva közöljük:

„EK-Quantum Momentum² VRM Bridge ROG inkompatibilitási bejelentés: kedves és nagyra becsült EK vásárlónk, sajnálattal tájékoztatjuk, hogy az ASUS ROG MAXIMUS Z690 FORMULA alaplap nem kompatibilis az EK-Quantum Momentum² VRM Bridge ROG Maximus Z690 Formula megoldásunkkal, valamint más réz alapú EK termékekkel. A folyadékelosztó VRM Bridge megoldást azért fejlesztettük ki, hogy felhasználóink a CrossChill EK III hibrid VRM hővezető megoldással ellátott alaplapok minden előnyét kiaknázhassák azáltal, hogy bármelyik EK-Quantum Velocity² CPU vízblokkot közvetlenül a VRM hővezető vízcsatlakozókhoz csatlakoztatjuk. Sajnos az EK és az ASUS felfedezte a VRM blokk korróziójának problémáját. Már dolgozunk a probléma megoldásán, és támogatást nyújtunk minden érintett ügyfélnek. Az ASUS egy megfelelő hibrid VRM hővezető megoldás cseréjét készíti elő mindazok számára, akiket ez a probléma érint. További információért forduljon bátran a helyi ASUS ügyfélszolgálathoz. Addig is az EK és az ASUS javítja az együttműködési folyamatokat és a fejlesztési védőkorlátokat, hogy a jövőben minden termék meghaladja ügyfeleink elvárásait. Őszintén sajnáljuk, ha ez bármilyen kellemetlenséget okoz Önnek. Nagyra értékeljük megértését, az EK csapata.”

Szóval jön a csere, de mégis ki kell emelni, hogy az ASUS és az EK hónapokon keresztül némán hallgatott. Az ASUS a Z790-es termékcsaládjában nem adott ki Formula alaplapot, de ezek után jobb óvatosnak lenni, mivel a minőségellenőrzés itt eléggé elmaradt. (Vagy lehet maradni elavult hardveren, abból is van tapasztalatunk.)

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu